Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken                                      2026. évi 3. levél

Fagy és szárazság. Talán így lehetne összefoglalni az előző hetek időjárását. Lassan már nem is csodálkozhatunk ezen, évek óta hasonlóan gondokkal küzdünk. A fagy az ország kétharmadán virágzásban talált meg több gyümölcsfajt is. Szerencsére a közterületi növényeinket nem a termésükért nevelgetjük és egy bizonyos mértékig az esőt is tudjuk pótolni. Talán az ágyásokban még eredményes lehet az öntözés, de a mélyebb talajrétegekbe, a fák gyökeréhez már mi sem tudjuk eljuttatni a vizet. A költségekről nem is beszélve…

Úgy látom, hogy jelenleg négy károsítónál jöhet szóba a védekezés, a permetezés. Erről írok az alábbiakban.

► A hideg miatt későbben ébredtek fel, de egyre több növényen károsítanak a levéltetvek. Ma a rózsán is megtaláltam az első kolóniákat, a borbolya antociános levelei pedig már csillognak a tetvek mézharmatától. A fotón a katicabogár lárváját is megfigyelhetik. A múlt héten lepermetezett bangita sövényen pedig ismét megjelentek. Nem tudom, hogy betelepültek vagy a tojásokból keltek ki, de itt vannak. Az előző évek tapasztalata alapján, a száraz, forró időjárás megakasztja a terjedésüket. De addig figyelni kell rájuk.

► A platán apignomóniás levelét 04.22-én fotóztam. A kibontakozó levélkék száradása mellett már a levélérbarnulás tünetét is megtaláltam. Egyelőre nem látok erős induló fertőzést a városi fákon, de az időjárás változásával beindulhat a gomba. A met.hu szerdától esőket jósol, ez kedvez az apignomónia terjedésének. 2021-ben, sok városban 90%-os lombhullást is okozott a kártétele az érzékenyebb platánfajokon. Mint a legtöbb kórokozó gomba esetében, itt is csak megelőzéssel védekezhetünk ellene. Az íróasztal mellől könnyen kongathatnám a vészharangot és javasolhatnám a gyors permetezést. De jogosan tehetik fel a kérdéseket! A szélsőségesen változó időjárásunknál biztosan esni fog a rám bízott parkban, fasorban is? Nem jelenet elegendő védettséget a fáim számára az, ha már ősszel elszállítottam a lehullott fertőzött leveleket? A rezes lemosó permetezéssel/ permetezésekkel is gyérítettük az ágsebekben áttelelő gombaképleteket, kell ennél több védelmet biztosítanom az idén?

A választ csak Önök tudják megadni. Aki „biztosra akar menni”, az a kolléga permeteztesse meg a fákat. Nehezíti a döntést az is, hogy a kiszámíthatatlan időjárás miatt, kiszámíthatatlanok a nyári fertőzések is. Milyen növényvédelmi kiadásom lesz még? Fontos azt is tudni, hogy ezzel a korai, csupán az apignomónia fertőzését megcélzó kezeléssel még nem védekezek a platán csipkéspoloska és a lisztharmat ellen. Ezek későbbi megjelenésével is számolni kell. A munka megrendelése szempontjából, könnyű döntési helyzetben van az a kolléga akinél pl. a polgármesteri hivatal udvarán is áll egy platán. Itt mindenképpen permetezni kell, mert ugye ez a fa nem lehet beteg. Szükséghelyzeti engedéllyel az egy réztartalmút és egy jól bevált felszívódó gombaölőt is használhatunk a közterületen is. Kérdezzék a növényorvosukat.

► A platánnál elmondottakat szinte szóról-szóra meg lehetne ismételni a vadgesztenyék guignardiás levélbarnulásával kapcsolatban is, azzal a különbséggel, hogy még nem láttam a tüneteit. A döntés szempontjából ugyanazokat a kérdéseket kell megválaszolniuk. Ha megtörténik a fertőzés pl. a polgármesteri hivatal udvarán álló vadgesztenyén , akkor a foltos levelek látványa miatt egészen lombhullásig hallgathatják a panaszáradatot. Tavaly egy 1.48 perces perces kisfilmet is készítettem ebben a témában.

A vadgesztenyék esetében azért is könnyebb a döntési helyzet, mert az aknázómoly rajzása is megindult. A moly ellen mindenképpen védekezni kell és néhol már el is kezdték a permetezéseket! A rovarölő mellé csupán be kell keverni a megfelelő gombaölőket. A legtöbb vállalkozónál, ez már az árajánlatukban is így szerepel.

A lisztharmatok is megjelentek, ma juharsövényen fotóztam. Ezeket a lisztes leveleket a következő sövénynyírás még leszedi, de később valószínűleg védekezni kell.

Budapest, 2026. április 30. Jó egészséget kívánok Önöknek és a növényeiknek is:                       Zsigó György, NMNK

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek