Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2026. évi 9. felhívás
Néhol még ma hajnalban is fagy kínozta a fáinkat, a virágzó szamócát. A gyümölcsfáink fagyok utáni megsegítéséről szólt az 5. felhívás. Remélem, hogy az április 23-án fotózott Gönci magyar kajszi sem fázott meg és ki tudja nevelni a szépen sorakozó barackjait. A hűvös időben még a tafrina sem állt le. A piros hólyagokkal induló tünetét 04.21-én találtam, de a fertőzés már 7-10 nappal korábban megtörtént. Akkor kellett volna védekezni (3. felhívás).
► A tavaszi lemosás után is javasoltam már egy permetezést, az alma piros illetve a zöldbimbós állapotáig, a lisztharmat ellen kénnel (6. felhívás) és a varasodás ellen a rézzel (5. felhívás). Ekkor még bátran használhatjuk ezeket a kontakt (érintőlegesen ható) gombaölőket, nem perzselnek. Azonban később, a diónyi termésnagyságig, a gyümölcs viaszosodásáig jobb vigyázni ezekkel a szerekkel. Ezután majd újra elő lehet venni ezeket a jól ismert hatóanyagokat tartalmazó, és még mindig kiváló hatású készítményeket.
Sziromhullás után viszont indítani lehet a felszívódó szereket. Ezek nem perzselik meg a gyümölcsöket és a növénybe felszívódva, abban eloszolva, belülről védenek a kívülről támadó gombák ellen. Ekkor már nagyok a levelek, nagy a felszívódást biztosító lombfelület, bejutnak a fák belsejébe a növényvédő szerek.
Van aki már eddig is használta ezeket a felszívódó készítményeket. Valamennyit, abban a korai, egérfüles állapotban is fel tudtak venni az almafák és ezzel, egy bizonyos szintű belső védelem is kialakult bennük.
Mivel az alma és a körte jelentős gazdasági növények, ezért a növényvédős cégek sok növényvédő szert engedélyeztettek a varasodásra és a lisztharmatra is. Szerencsére néhány III. kategóriás is akad közöttük. Varasodásra és a lisztharmatra is bevethetőek pl. a difenokonazol és a pentiopirad hatóanyagúak. Szintén kettős hatású pl. a jól ismert penkonazol, melyet inkább a lisztharmatra ajánlják és már II. kategóriások lettek a készítmények. A ciflufenamid hatóanyagúak csak lisztharmatra, a ciprodinilből készültek csak varasodásra engedélyezettek, stb.
A felszívódó készítményekkel szemben a gombákban kialakulhat a rezisztencia. Ezért időnként kontakt szerekre kell váltanunk, vagy egyből keverjük be ezeket a felszívódók mellé, pl. a ditianon tartalmút a varasodás ellen. Tavaly még a legsemlegesebb pH-jú rezet, a tribázikus rézszulfát hatóanyagút is ajánlottam a nyár közepén, de II. kategóriás lett. Már csak a 80 órás tanfolyamon végzettek vásárolhatják. Ők most is jóval több készítmény közül választhatnak, ezzel elkerülhetik a rezisztencia kialakulását is.
A két gomba elleni egyszerű anyagokról a 6. és a 7. felhívásban írtam.
► Az almalevél fényképén az ún. másodlagos lisztharmatfertőzés tüneteit látják. A beteg rügyekből lisztharmatosan kibújt kis levelekről (primer fertőzés) terjedt tovább a gomba. Ennél a fánál kimaradt a lemosás és a rügypattanás utáni permetezés is. Ha most sem védekeznek, akkor nemsokára az összes hajtásvég így néz majd ki. Innen már nehéz lesz megakadályozni a gyümölcsfertőzést.
A közönséges levélpirosító alma-levéltetű is megérkezett. Ezt a fát ismerem, néhány levele lehullik, és ezzel leáll a kártétel. A levéltetű miatt nem kell felvenni a permetezőgépet.
► A felhívásban többször is utaltam arra, hogy a „zöldkönyves” tanfolyamot elvégző kertbarátok sokkal több készítményhez hozzájuthatnak. Talán még fontosabb „haszna” ennek a képzésnek az, hogy 80 tanórában a növényi károsítókról és a védekezés lehetőségeiről, de a munkavédelemről, a jogszabályokról és sok más témában is előadásokat hallgathatnak. Növényorvos tanárokkal, az egyik kertészeti szakiskolában. A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara fővárosi szervezete, május 28-i kezdéssel indít egy ilyen alaptanfolyamot. Valószínűleg csak télen vagy jövő tavasszal lesz a következő. Mellékelem a tájékoztatót.

Budapest, 2026. április 28. Jó egészséget Önöknek és a növényeiknek is: Zsigó György, NMNK
.