Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                          2024. évi 5. tafrinás felhívás

 

Március 20-án a csongrádi Tisza parton fényképeztem a virágzó, kisleveles őszibarackot. Később a kertésszel is beszéltem. Büszke volt az egészséges fájára, eddig egyszer permetezte: rügypattanáskor rézzel. A tafrina gombával kapcsolatban nem biztattam sok jóval. Az idei nedves, hűvös időjárásnál, a párás környezetben álló fát már biztosan megtalálta a gomba. A tüneteket majd egy-két hét múlva látja a gazda…

 

Már 4 0C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. Koratavasszal a legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál gondolnunk kell a erre a kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán. Sajnos a kertekben lévő termő fák többsége fogékony erre a kórokozóra. A jelenlegi borult, változékony időjárás pedig kedvez a tafrina fertőzésének. A meteorológusok szerint erre számíthatunk a hónap végéig. Tehát S.O.S. permetezést javaslok és a még csak rügypattanásban lévő fajtákon is el kell kezdeni a kezelést.

 

A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát a permetezéssel nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény csökkentett dózissal. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek biztosan nem okoznak kárt.

Az egyik legkevésbé perzselő réz hatóanyagunk a tribázikus rézszulfát. Az egyik készítményünket rügypattanástól a pirosbimbós állapotig majd később, a virágzás után a termés színeződéséig használhatjuk az engedélye alapján.

 

Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölő hatóanyagunk van, a felszívódó (szisztemikus) triofenokonazol, mely 2024 -ben három kereskedelmi néven is megtalálható a gazdaboltokban.

Az apró leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Esős, hűvös nyarakon ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor már nem fertőz a gomba. (2021-ben még a nyár közepén is küzdöttünk a tafrinával, lásd középen a 2021. június 08-i fotót.)

Ahol kevésbé fogékony fajtákat telepítettek vagy olyan szárazabb, melegebb mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek gyors leszedésével is megelőzhetik a tovább terjedését. A fertőzésére fogékony, de jó táperőben lévő fák kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”.

► A cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a torzan megnyúlt bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 0C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk.

 

Budapest, 2024. március 21.                       Jó egészséget, jó kertészkedést:                        Zsigó György, NMNK 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek