Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                    2023. évi 16. felhívás

Végig néztem az idei felhívásaimat és majd mindegyiket aggódó, sőt vészjósló mondatokkal kezdtem. Valahogy így: „Az esős és meleg időjárás miatt támadnak a gombák!” Ugyanakkor ettől az esőtől és melegtől gyönyörűen nőttek, fejlődtek a növényeink és eddig még az öntözésen is spórolhattunk!

Kedves fotót kaptam Sándor Ildikó kolléganőmtől, mely 07.03-án készült. A kiskunhalasi kukoricájuk magasságát mutatja. Tavaly ilyen képet nem készíthettek volna. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a növénytermesztő férjéé a dicsőség!!!


► Visszatérve a növényvédelmi helyzetre: továbbra is résen kell lennünk. Az alábbi fényképek a múlt hét második felében készültek Somogyban. Az almatermés varasodása (5. felhívás), a permetezetlen szőlő levelének és fürtjének peronoszpóra fertőzése (11. és13. felhívás) már ilyen súlyos is lehet. Erről az idős almafáról és öreg szőlőtőkéről már nem fognak szüretelni. A magára hagyott, gyomos burgonyaágyásban, a bogarat és a lárváját fitoftórás levélen csíptem el (15. felhívás). Ha ma járnék arra, valószínűleg csak száraz leveleket látnék a bokrokon. A bogárra egyébként a Coragen 20 SC, a Laser Duplo (korábban Spintornak hívták),
a Neem Azal T/S és a Sanium System engedélyezettek. A fitoftóra elleni réz is riasztja őket.

A metszést, kapálást, trágyázást követően védekezni, permetezni kellett volna ezeken a növényeken. Ha pedig újra telepítik a kertet akkor mindenképpen ellenálló fajtákat válasszanak és rezisztens krumplifajtákat ültessenek.

A pollenszórásra készülő parlagfű fotója is magáért beszél (12. felhívás). A fekete cseresznye-levéltetű gazdaváltós, még nem költözött el a galaj és a veronika fajokra (6. felhívás). Lehet, hogy a szőlő fekete rothadásának a levéltünetét fotóztam (kertbarat_2019_19_2.pdf). A Dynali engedélyezett ellene. „Talán még most lehet vele védekezni is. 1-2 hét múlva a bogyók már nem érzékenyek, max. a fiatal levelek fertőződhetnek.” Schmidt Ágnes egri növényorvos kolléganő leveléből idéztem. Köszönöm a segítségét!


► Dr. Némethy Zsuzsanna kolléganőmnek is köszönöm a levelét, melyben az előző felhívásban látható leanderlevél tünetével óvatosságra intett. Nem biztos, hogy a baktériumos fertőzés indult a növényen. Érdemes feliratkozni Bálint Gazda hírleveleire, a júliusiban többek között a sárgulások lehetséges okait ismerteti.


Budapest, 2023. július 10.

Jó egészséget, jó kertészkedést:                                                     Zsigó György, NMNK

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek