Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

 

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                          2023. évi 4. tafrinás felhívás

 

A legtöbb őszibarack és nektarin fajtánál koratavasszal gondolnunk kell a tafrina gombára, arra kórokozóra, mely akár teljes lombhullást is okozhat. Beszédes a latin neve: Taphrina deformans. Valóban, kezdetben fodrosodnak, ráncosodnak, színesednek a levelek a fertőzése nyomán.

 

Ahol kevésbé érzékeny fajtákat választottak vagy olyan mikroklímájú kertbe ültették a csemetéket ahol nem érzi jól magát a gomba, ott a sárgás-pirosas torz levelek leszedésével is megelőzhetik a teljes lombhullást. A fertőzésére érzékeny, de jó táperőben lévő fák is kibírják a kisebb „fertőzési nyomást”. Sajnos a kertekben lévő, már termő fák többsége még fogékony a tafrinára és általában az időjárásunk is kedvez a terjedésének.

Már 4 0C környékén szórhatja a spóráit (konídiumait) és ha ezek nedves növényi felületre jutnak, akkor kicsíráznak, megfertőzik a növényt. A jelenlegi esős, hűvös időjárás kedvez a tafrina fertőzésének.

 tafrina

A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Az első lépés már megtörtént, ez a rezes lemosás volt. Most ismételni is lehet egyes réztartalmú gombaölőkkel, már az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Sokan még mindig félnek a réztől, a perzselő hatásától az őszibarackban. Egyre több olyan visszajelzést kapok a permetező kertészektől, melyek alapján úgy tűnik, hogy még a virágzásban is használható néhány készítmény. Nem perzselik meg a virágokat. Sajnos a fajtákra és egyben a készítményekre is kiterjedő összehasonlító kísérletek nélkül nem tudok biztosan ajánlani olyan rezes gombaölőket melyek nem okoznak kárt.

 

Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölőnk van, a felszívódó (szisztemikus) hataóanyagú difenokonazol, mely 2023 -ban több kereskedelmi EC néven is kapható a gazdaboltokban.

bábaszilva

A kis leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. Amennyiben hűvösen, esősen folytatódik az év, még a nyár közepén is küzdhetünk a tafrinával. Ebben az esetben ismételni kell a kezelést 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a

15–20 °C-t, ekkor leáll a gomba károsítása. (Egyes években még a gyümölcsfertőzéssel is számolnunk kell.)

 

szamóca levélbetegség

► Ne feledjék, hogy a cseresznyének, a meggynek (tünete a boszorkányseprő), a szilvának (tünete a bábaszilva) és a kajszinak is van „saját tafrinája”. Mindegyik fajra igaz, hogy alacsony hőmérsékleten, esős, párás időben terjednek igazán és 15-20 0C átlaghőmérsékleten már megszűnik a károsításuk. De ekkor se keseredjenek el, lesz még munkájuk! A lisztharmatra biztosan számíthatnak egész nyáron át!

 

► „Gombásan” indul a 2023. év. Nem volt olyan hideg a tél ami gyérítette volna az áttelelő gombaképleteket. Az elmúlt napok esői pedig megteremtették azt a nedvességréteget a zöld növényi részeken, a leveleken ahol ki tud csírázni a gomba spórája, konídiuma. Érdemes megnézni és folyamatosan figyelni a rózsát a csillagrozsdája (diplokarponos levélfoltossága) és a szamócát a mikoszferellás levélfoltossága, miatt. Mindkét növényre találnak néhány réztartalmú és néhány felszívódó gombaölőt is az engedélyezettek között. A rózsára és a szamócára is engedéylezett az azoxistrobin hatóanyagú gombaölő. A szamócára még a penkonazolt és a Pythium oligrandum hasznos gombát tartalmazó készítmények közül is választhatnak.

 

► A Magyar Mezőgazdaság honlapján egy részletes cikket találtam az almafa-varasodásról, mely az idei tavaszon várhatóan erős fertőzéssel indít. Idézek az írásból: „ … tehát nagyon kedvező volt eddig az időjárás a kórokozó számára. Mindezek alapján a BASF előrejelzése szerint az idén március 23. és április 3. közt indulhat az aszkospóra-szóródás, akkortól számíthatunk a fertőzésre.” A következő felhívásban erről írok.

 

Budapest, 2023. március 28.                       Jó egészséget, jó kertészkedést:                        Zsigó György, NMNK

 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek