Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2022. évi 12. felhívás
Keleten az aszállyal küzdenek a kertészek, míg nyugaton jobb helyzetet mutat a met.hu térképe. Egész biztos, hogy a növényvédelmi gondjaik is eltérőek a zalai és a nyírségi gazdáknak. Abban viszont hasonló a helyzetük, hogy valamilyen szinten mindenhol számolniuk kell az alábbi károsítók közül valamelyikkel.
Általánosságban el lehet mondani, hogy erős levéltetű fertőzéssel küzd mindenki (7. felhívás). Szerencsére eddig sehol sem alakult ki járvány a kórokozó gombák támadása nyomán. Ez nem azt jelenti, hogy nem kellett védekezni pl. a lisztharmat (6. felhívás) vagy a varasodás és a rozsdagombák ellen (11. felhívás). Az ültetvényekben, ahol „a profiknak biztosra kell menniük”, megelőzésképpen már többször is permeteztek. A Mátrában és Vas megyében is a második permetezését fejezték be a kollégáim szőlő ültetvényekben, a kecskeméti kolléganőm pedig a kétszeri tavaszi lemosást követően, már háromszor permetezte a cseresznyét, a meggyet és a kajszit is. Máshonnan is hasonló számokat kapok, két-három kezelést már kaptak az ültetvények.
►A pünkösdi hétvégére megjött az eső, ez belobbanthatja az almatermésűek varasodását és a bogyósok, csonthéjasok levélbetegségeit. Ez utóbbiakra tavaly még a mankocebeket ajánlhattam, de idén már csak a „finom” rezek maradtak. Enyhe fertőzésnél még a kéntartalmú gombaölők is segítenek. A penkonazol és a boszkalid hatóanyag is engedélyezett a csonthéjasokban egyes levélfoltosságot okozó gombák ellen.
►A penkonazol és a boszkalid hatóanyag is felszívódó, hasonlóan az azoxistrobinhoz, és a szamóca levélbetegségeire is engedélyezettek, 3 napos é.v.i.-vel. Az esők hatására valószínűleg felerősödik a szamóca szürkepenészes rothadása. A gomba a növény minden részét megtámadhatja. Az élettelen szerves anyagokon (növényi maradványok, pollen, stb.) is meg tud élni, tehát mindig jelen van, folyamatosan számíthatunk a fertőzésre. Csak a nedves, párás időjárásra és a fertőzésre alkalmas növényi részekre vár. A sűrű ültetéssel, a túlzott nitrogén trágyázással, a lombot érő öntözéssel, a talajjal érintkező szamócaszemekkel segíthetünk a gombának. Az aláhúzott hatóanyagú készítmények mellett a ciprodinil és a fenhexamid hatónyagúak is bevethetőek és ezeknek is 3 nap az élelmezés-egészségügyi várakozási idejük (é.v.i.).
Málnában, szederben a boszkalid, a ciprodinil, a fenhexamid és az azoxistrobin tartalmú gomabölők is engedélyezettek szürkepenészre, a III. kategóriások közül.
►A cseresznyelégy (lásd a 11. felhívást) és a gyümölcsmolyok is „hozzák a formájukat”, mindegyik faj rajzik. Sajnos a keleti gyümölcsmoly, a szilvamoly és már az almamoly esetében is fel kell készülnünk arra, hogy egybefolynak a nemzedékeik. Folyamatos a rajzásuk, így a párzásuk és a tojásrakásuk is. Tehát a hernyókra is mindig számítanunk kell. A védekezésről a 10. felhívásban írtam.
►Továbbra is csökkeni fog azoknak a növényvédő szerek száma, melyekhez hozzászoktunk. Ezért folyamatosan keresnünk kell az egyéb megoldásokat is. Néhányról csupán megfeledkeztünk. Nagyapáink még rendszeresen használták a levéltetveket terjesztő, ápoló hangyák elleni ragacsos övet és az almamoly elleni küzdelemben jól bevált száraz hernyófogó övet. Jó leírást találtam ezekről a gazigazító oldalán.
►Kipróbálásra ajánlom az egyszerű anyagok közül a csalán kivonatot (7 nap é.v.i. !!!), a fűzfakérget, a konyhasót, a lecitint, a mezei zsurlót, a szódabikarbónát, a talkumot és a tehéntejet. A felhívásban megemlített károsítók megtalálhatóak az engedélyeikben. Ezeket letölthetik a NÉBIH honlapjáról.
katica báb
►Még mindig sokan kérdezik. „Mi ez a ronda lárva a levelek fonákján? Pusztítsam el?” Ne tegyék! Általában valamelyik katicabogár faj éhes lárváját látom a fotókon. A bábjából nemsokára kibújik a kifejlett bogár, amelyik továbbra is segíteni fog nekünk. Másfél év alatt akár 6.000 tetűt is elpusztíthat egy bogár, állítja egy internetes hírforrás. De hernyókat, meztelen csigákat, rovartojásokat is eszik és a krumplibogarat is megtámadja. A múlt héten egy másfél perces kisfilmet is készítettünk a lárvájáról és a különös formájú bábjáról. Ahol ma reggel esett, ott már nem kell öntözni. Pihenjenek, böngésszenek az internetes oldalakon és nézzék meg a videót!
Budapest, 2022. június 04. Jó egészséget, jó kertészkedést: Zsigó György, NMNK
.