Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 9. felhívás
Az eső nagyon jól jött a növényeknek, a hűvös időjárás viszont késlelteti a fejlődésüket. A javában virágzó meggy nehéz helyzetbe került, a virágfertőző monília terjedéséhez ideálisak a körülmények. Lásd 5. felhívást. A kajszit és az őszibarackot megtizedelte a fagy, lehet, hogy a meggy lesz a legfontosabb nyári gyümölcsünk 2021-ben?
Az eső nagyon jól jött a növényeknek, a hűvös időjárás viszont késlelteti a fejlődésüket. A javában virágzó meggy nehéz helyzetbe került, a virágfertőző monília terjedéséhez ideálisak a körülmények. Lásd 5. felhívást. A kajszit és az őszibarackot megtizedelte a fagy, lehet, hogy a meggy lesz a legfontosabb nyári gyümölcsünk 2021-ben?
Virágzik az alma és a körte a legtöbb kertben. A sziromhullás után majd indíthatjuk a felszívódó gombaölőkből álló permetezési sort, a szisztemikus blokkot. Már a varasodásra is gondolnunk kell!
Az őszibarackokat támadó tafrina is feléledt. A fotó kedden készült, a védekezésről a 4. levélben írtam
► Ahol tavaly gondot okoztak a gubacsatkák ott most indokolt lehet a védekezés. Igaz, hogy még nem láthatjuk a jellegzetes tüneteiket a szőlő, a dió vagy a körte levelein, de a kinyíló rügypikkelyek alatt már felébredtek az atkák, nemsokára kirajzanak és felköltöznek a fiatal levelekre. Ezeken olyan fehér, nemezhez hasonlító vagy apró kidudorodó gubacsokból álló telepeket képeznek, amelyeken már nem nagyon hatolnak át az atkaölő szerek. A védekezés optimális időpontja tehát a szőlő rügypattanás utáni gyapotos állapota és a dió szétnyílt rügypikkelyes stádiuma. A nyár folyamán folyamatosan képződnek a gubacsok, a friss levelek felé vándorolnak az atkák. A házikertekben inkább csak ijesztőek a tüneteik, de akit nagyon zavarnak a torzuló szőlő vagy diólevelek, az a nyár folyamán is csökkentheti a népességüket.
A fakadó szőlőtőkéken megjelenő torzult, kisméretű „rongyos” levelek a szőlőlevélatka kártételétől is származhatnak, de ezeket a tüneteket más károsító vagy élettani hiányosság is okozhatja. Mikroszkópos vizsgálattal dönthető el a kérdés. Érdemes kivizsgálni, mert a gubacsképzőkhöz képest nagyobb kárt okozhat.
Az atkaölő szerek többsége kontakt, így kiemelt jelentősége van az apró cseppképzésnek és a bőséges lémennyiségnek. Csak így tudjuk eltalálni az apró, most még a felszínen tartózkodó gubacsatkákat, majd nyáron a takácsatkákat. További nehézséget jelent az atkák elleni harcban, hogy az atkaölők többsége nem pusztítja el az összes fejlődési alakot, ezért felváltva kell dolgozni velük. A készítmények többsége csak egyszer használható évente, mert nagyon gyorsan kialakul a rezisztencia az atkákban. Ez a megszorítás is indokolja, hogy a gyérítő kénes gombaölőket és az atkákat kiszárító vagy azokat bevonó és megfullasztó egyéb készítményeket is használnunk kell a siker érdekében. Ilyenek pl. a paraffinolajat tartalmazók nyári hígításban. Az alábbi táblázatban igyekeztem a III. kategóriásokat csoportosítani. (A levél felszínéről, a levélelmezen keresztül a fonákra is áthatoló, ún. „transzlamináris” atkaölők, még a fiatal gubacsokba is bejutnak. Ezek már nem csak kontakt módon hatnak.)
Ragadozó atkákat tartalmazó bioszerek is megjelentek a takácsatkák ellen pl. Biobest ragadozó atka vagy a Typhlodromus pyri elnevezésű készítmények.
Hatóanyag: |
Hatásmód: |
Atkaölő hatás: |
Megjegyzés: |
hexitiazox |
transzlamináris |
tojás és fiatal egyedek |
engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, és dísznövényre |
diflovidazin |
transzlamináris |
tojás és fiatal egyedek |
engedélyokirat szerint, gyümölcsre, szőlőre és dísznövényre |
etoxazol |
transzlamináris |
tojás és fiatal egyedek |
engedélyokirat szerint, gyümölcsre, zöldségre, szőlőre és dísznövényre |
fenpiroximát |
kontakt |
mozgó alakok (fiatal, idős) |
engedélyokirat szerint, gyümölcsre, szőlőre és zöldségre |
spirodiklofen |
kontakt |
mozgó alakok (fiatal, idős) |
csak július 31-ig használható, almára, körtére, szőlőre |
bifenazát |
kontakt |
mindegyik fejlődési alakra |
csak hajtatott kultúrákban és szamócában |
abamektin + piretrinek |
felszívódó és kontakt |
mozgó alakok (fiatal, idős) |
spray, csak dísznövényekre |
Amennyiben száraz, meleg nyarunk lesz, meggyűlhet a bajunk velük. Azonban a jól időzített permetezéssel, a megfelelő szerválasztással és ezek váltogatásával, a ragadozó atkák kímélésével sakkban tarthatjuk a társaságot.
Budapest, 2021. április 21. Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK