Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2021. évi 4. felhívás
► „Pénteken frontfelhőzet vonulhat át fölöttünk, amelynek útját többfelé kísérheti eső, zápor. A hajnali 1-8 fokról délutánra 7 és 15 fok közé emelkedik várhatóan a hőmérséklet.” Amennyiben beigazolódik az OMSZ előrejelzése, akkor a levélfodrosodást és levélhullást okozó tafrina gomba fertőzni és terjedni fog.
A fotó ma reggel készült Bonanza őszibarack fajtán. Kipattantak a levélrügyek és a néhány milliméteres levélkéket már megtalálhatja a tafrina. A gomba továbbterjedéséhez a párás, nedves időjárás és a 4-8 0C átlaghőmérsékletet az optimális. Az OMSZ előerejelzés tükrében számolnunk kell a tafrina gombával! Különösen a nektarin és a sárgahúsú fajták szenvedhetnek tőle. A fertőzés után csak 1-2 héttel jelentkeznek a deformálódott, elszíneződött levelek. Tehát nem várhatunk a tünetek megjelenéséig, csak megelőzéssel (preventíven) lehet védekezni ellene! Ahol korábban gondot okozott, ott permetezést javaslok! A rügyekben vagy azok felületén és a vesszőkön telel át és már a szétnyílt rügypikkelyek mögött is fertőzni tudja a kis zöld levélkéket. Az első lépés a rezes lemosás volt, de az érzékeny fajtákon ismételni kell a réztartalmú gombaölőkkel. Most rügypattanás után a modernebb, kevésbé perzselő készítmények közül válasszanak és az alsóbb dózisokkal dolgozzanak. Az 1. felhívás mellékletében felsoroltam a rezes gombaölőket.
Sokan még mindig félnek a réztartalmú szerektől őszibarackban. Kénytelenek vagyunk még a perzselést is kockáztatni a rezek későbbi kijuttatásával, mert nagyon lecsökkent a III. kategóriás tafrina elleni rézmentes gombaölők száma. Ha jól látom még mindig csak egyetlen III. kategóriás rézmentes gombaölő hatóanyagunk van, a felszívódó (szisztemikus) difenokonazol. Melyet 2021-ben 12 névváltozatban lehet megvásárolni.
A mankoceb hatóanyag engedélyének a visszavonása miatt (lásd 2. felhívás) több rezes kombinációjától is el kell búcsúznunk, ezeket jövő január 4-ig lehet használni. Az idén még „a színes bimbós állapotig” permetezhetünk ezekkel a két hatóanyagot tartalmazó készítményekkel.
A kis leveleket kell befednünk a permetlével, ezért apró cseppekkel permetezzenek, tapadást elősegítő segédanyagokkal. A fodros levelek leszedésével is lassíthatják a terjedését. Amennyiben hűvösen, esősen folytatódik az év, még a nyár közepén is védekeznünk kell a tafrina ellen. Ismételni kell 5–7 naponta, amíg a levegő hőmérséklete nem éri el a 15–20 °C-t, ekkor leáll a gomba károsítása.
► Ma virágzásra készülődő kajszit is találtam. Amennyiben hűvös, párás marad az időjárás, akkor a virágfertőző moníliával is gondunk lehet. A védekezés lehetőségeiről szól a következő felhívás. Minél több virágot védjünk meg, mert még a fagyok is jöhetnek. „A hónap végén már kifejezetten sarkvidéki eredetű levegőre számíthatunk.”- jósolja az Agronaptár. hu.
► A bíborlevelű díszalma penészes gyümölcsmúmiáit Budán, egy parkban találtam. A díszfák, dísznövények károsítói veszélyt jelenthetnek a kertekre is. A díszalmafa egészsége miatt, de a termő almafák érdekében is, le kellene szedni a moníliás gyümölcsmúmiákat és az erősen pajzstetves ágai miatt olajos lemosást is javaslok.
Budapest, 2021. március 10. Jó egészséget és jó kertészkedést kívánok: Zsigó György, NMNK
.