Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                                            2020. évi 19. felhívás

 

► Az aranyos rózsabogár cserebogárpajorhoz hasonlító lárvája nem kártevő, bomló szerves anyagban fejlődik pl. a komposztban. A bogarak elsősorban virágokon táplálkoznak, egyik kedvence éppen a rózsa. Azonban az utóbbi években egyre gyakrabban hallok a gyümölcskárosításáról is. A vasárnapi fotón három egyedet csíptem el egyetlen szedertermésen… Erre a már oda kell figyelni. A szüret alatt mivel tudnánk permetezni? Ezen a néhány méter hosszú sövényen maradt a kézi leszedegetés. A nagyobb szedresekben, gyümölcsösökben állítólag szépen gyűjti a feromoncsapdája, tehát már gyérítésre is felhasználható az előrejelző eszköz, www.csalomoncsapdak.hu.

 

► Látványos a szeder gubacsatka kárképe, július elsejei fotók. A termés nem érik be, nem színesedik egyenletesen, egyes részei torzulnak, kemények maradnak. Az atka olyan kicsi, hogy szabad szemmel nem látható. A rügypikkelyek alatt telel át, tehát rügypattanáskor védekezhetünk ellene. Olajos lemosással majd a kontakt fenpiroximát hatóanyagú atkaölővel még elérhetjük a téli álmukból felébredő, megtelepedésre készülő egyedeket. A bogyók belsejében már védve vannak. Most a beteg vesszők eltávolítása a legfontosabb feladat.

 

 

Budapest, 2020. július 21.                         Jó kertészkedést kívánok: Zsigó György, www.magyarnovenyorvos.hu

 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek