Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2020. évi 14. felhívás
A növényeknek még mindig kevés a lehullott csapadék, de a gombakórokozók beindulásához épp elegendő esőcskék érkeztek. Így lassan „normalizálódik a helyzet”, ami itt azt jeleneti, hogy a nedves levélfelületeken már a varasodásra, és ha megérkezik a felmelegedés, akkor peronoszpórára, a csonthéjasok levélbetegségeire és a burgonya, paradicsom fitoftórájára is számítanunk kell.
► Az almásoknak érdemes feliratkozni a https://www.hollandalma.hu/blog -on a Kft. hírleveleire. A növényvédelmi helyzet bemutatása mellett a javaslataikat mindig „lefordítják” a biotermesztők számára is. Most mellékelem a legutóbbi – általam zsugorított - levelüket, melyben az aláhúzás is tőlem származik.
Tehát a folyamatosan rajzó almamoly és a rügypattanás óta jelen lévő lisztharmat mellett az alma- és a körtevarasodással is számolnunk kell. Fertőzni még nem tudtak, mert idáig nem találtak nedves levélfelületet. Az érzékeny fajtáknál el kell indítani a kezeléseket, mint ahogy a lisztharmat esetében javasoltam a
10. felhívásban. A lisztharmat elleni felszívódó gombaölő hatóanyagok közül jó néhányat varasodás ellen is engedélyeztek, pl. a difenikonazol, a penkonazoltetrakonazol. Tehát ezekkel kettős hatást érhetnek el, az egymást követően, 2-4 alkalommal ismételt permetezésekkel, az ún. szisztemikus blokkal. Természetesen szép számmal találunk kizárólag a varasodásra ajánlott felszívódó gombaölőt is pl. a ciprodinil, fluxapiroxadat hataónyagúak.
Még mindig kiváló a réz és a szintén kontakt mankoceb hatóanyag. Rézpótlónak is hívják, nem perzsel, ellentétben a rézzel. Erre főleg a körtéknél illetve viaszosodásig az almafajtáknál is figyelni kell. A mankocebet sok gombaölőben megtalálhatják 18 névváltozatot számoltam össze. A metiramból készült egyik gombaölő is III. kategóriás és kontakt.
A dió nagyságú kis termésnél, egészen a szüretig, már újra bátrabban használhatjuk a réz és a kéntartalmú gombaölőket is. Ellenálló fajtáknál és egészséges fáknál csupán ezekkel a „régi” hatóanyagokkal is sikeresek lehetünk. A szüret előtt majd az élelemzés-egészségügyi várakozási időkkel (é.v.i.) is számolnunk kell.
Sajnos csak a permetezések ismétlésével tudjuk megvédeni az almatermésűeket a molyok kártételétől
(12. felhívás). A rovarölő mellé adagolt gombaölőket, lombtrágyákat, biostimulátorokat változtathatjuk, a fáink érzékenységétől, a kertünk adottságaitól, az időjárás változásától és az aktuálisan jelenlévő kórokozóktól függően. Ez utóbbiak (gombák, baktériumok) megjelenését, terjedését időben jelezzük a felhívásokban.
► Május 30-án Ráckevén fényképeztem a keleti gyümölcsmoly kárképét őszibarackon. Évek óta megfigyelhető, hogy nagy egyedszámban és folyamatosan rajzik, akárcsak a szilvamoly. Folyamatosan veszélyeztetik a termést. Míg az almatermésűeknél a lisztharmat, a varasodás és a monília, a csonthéjasoknál a levélbetegségek és a termést veszélyeztető monília támadása módosíthatja a védekezés menetét, a permetlé összetételét. Ide is leírhatom az almánál javasoltakat. Sajnos csak a permetezések ismétlésével tudjuk megvédeni az őszibarackot, a kajszit és a szilvaféléket a molyok kártételétől (12. felhívás). A rovarölő mellé adagolt gombaölőket, lombtrágyákat, biostimulátorokat változtathatjuk, a fáink érzékenységétől, a kertünk adottságaitól, az időjárás változásától és az aktuálisan jelenlévő kórokozóktól függően.
► Pénzes professzor úr a június közepén érő korai kajszit egyetlen permetezéssel meg tudja menteni a molyok támadásától. A szilva és az őszibarack fajták érési idejüktől függően 2-3-4 permetezéssel, míg a kései alma és körtefajtáknál 4-5 kezeléssel számolnia kell annak a kertésznek, aki nem szeretne férges termést szüretelni. Aki nem bánja, hogy valamivel több lesz a molyrágott gyümölcse, az persze kevesebb permetezéssel is beérheti.
Budapest, 2020. május 31. Jó kertészkedést kívánok: Zsigó György, www.magyarnovenyorvos.hu
.