Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                                              2020. évi 3. felhívás

 

► Kecskeméten már virágoznak a korai kajszifajták, Budapesten is egyre fehérebbek a fák, a fotó ma készült.

Az elkövetkező napokra esős, szeles és mindvégig borult időjárást jósol a mérvadó Országos Meteorológiai Szolgálat: https://www.met.hu/idojaras/elorejelzes/valoszinusegi/. Tehát folyamatos párára, nedvességre számíthatunk, ami segíti a monília terjedését is. Aki nem akar kockáztatni, annak a virágzó kajszit, majd a meggyet is meg kell permeteznie a virágfertőző moníla ellen.

A virágfertőző monília /Monilinia laxa/ a bibén, de a sziromleveleken keresztül is be tud hatolni a növénybe, és a vesszőkben terjedve ágszáradást okozhat. Most tehát a virágokat kell megóvni a gomba támadásától. Elsőként a virágzó kajszira figyeljünk. Ugyanígy fertőzi a meggyet is, sőt már a megpattant rügyön keresztül is bejuthat a bimbóba. Ezért a „profik” az ültetvényekben, a folyamatosan nyíló meggynél már fehér bimbós állapotban védekeznek felszívódó gombaölőkkel, majd a virágzás hosszától és az időjárástól függően ismételnek pl. teljes virágzáskor, 80%-os sziromhullásban majd terméskötődés után. A nagy ültetvények 3-4 kezeléssel számolnak évről-évre. Hűvös, párás tavaszon a kajszinál is indokolt lehet a két permetezés.

Ezek a III. kategóriás, felszívódó gombaölő hatóanyagok engedélyezettek az idén cseresznyében, meggyben, kajsziban és őszibarackban monília ellen: ciprodinil, penkonazol, fenhexamid, fludioxonil (melyet inkább később, a gyümölcsmoníliára ajánlják.), boskalid, stb. Csak őszibarackban engedélyezett a fenpirazamid.

(A II. kategóriások között sok ismerős név köszön vissza, néhány éve még III. kategóriások voltak. Jó lenne ezekkel is váltogatni a megszokott szereinket. A „zöldkönyves” tanfolyamot végzettek hozzá tudnak jutni ezekhez a gombaölőkhöz is…)

 

Jó minőségben, apró cseppképzéssel történjen a kezelés. Teljesen be kell fednünk a virágokat! Permetszereink tapadását, esőállóságát a cseppek szétterülését növelhetjük a tapadásfokozók hozzáadásával. Több biostimuláló készítménynél leírták a moníliák elleni mellékhatást. A növény ellenálló képességét növelik és ezzel segítenek minket a küzdelemben. Az „egyszerű anyagok” közül őszibarackban és cseresznyében a csalán kivonatát ajánlják a moníliás virágfertőzés ellen. Megtalálhatóak a www.portal.nebih.gov.hu oldalon.

 

Amennyiben mégis megtörtént a fertőzés, azt már a sziromleveleken, a bibén vagy a porzókon is láthatjuk, apró, barna foltok alakjában. A sziromlevelek petyhüdtek. A kajszivirágok tövénél apró mézgacseppek is megjelenhetnek. Később az egész virág elbarnul, nagy részük elszáradva a fán marad. Ez a meggynél különösen feltűnő (középső fotó). Ekkor már a vessző belsejében terjed a kórokozó. A vesszők elszáradása gyakran megáll, nem folytatódik a vázágak és a törzs felé de a szakirodalom a teljes fapusztulást sem zárja ki. A gyors metszés segíthet! A fertőzött rész alatt 20-30 cm-rel kell levágni a száradás tüneteit mutató vesszőt, ágat. A cseresznye, az őszibarack, a mandula, egyes szilva fajták és számos dísznövény pl. a japánbirs, a törpemandula, a díszcseresznye, a díszőszibarack, a babarózsa is károsodhat a virágfertőző moníliától. Az aranyfa - melyet tévesen aranyvesszőnek hívunk – száradó hajtásának a fotóját jobb oldalon látják.

 

Budapest, 2020. március 18.                               Üdvözlettel:                                                Zsigó György, NMNK

 

 

* 1118 Budapest, Budaörsi út 141-145.           tel./fax: (1) 246-2946

e-mail:   novkamara@t-online.hu

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek