Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                                              2020. évi 1. felhívás

 

► A szomszéd is megerősítette, valóban virágzó kajszit fotóztam tegnap az utcáról, a Gellért hegy déli lejtőjén lévő kertben. A tavalyi levelek felett már az idei rózsahajtás is 8-10 cm-es. Megérkezett a tavasz! Ám ha a kert közepén álló, időjárásnak kitett levélzellerre gondolok, melyről nyár óta folyamatosan tépkedhetem a leveleket, akkor abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán elkezdődött-e a tél? Mai fénykép. A fák felszínén áttelelő károsítókat sem gyérítették a fagyok, érdemes elvégezni a tavaszi lemosó permetezést. Az enyhe tél után, korábbi rügypattanásra számíthatunk, nézzenek körül a kertben. Hol tartanak fejlődésükben a fák és a bokrok?

Amennyiben most is megtalálható a nyáron gondot okozó gomba, rovar, atka a fámon, akkor érdemes elővenni a permetezőgépet. Tisztázni kell, hogy milyen hatóanyagú készítményt válasszak?

A hatóanyagokban nincs változás: réz (ezt válasszuk a legtöbb gombára és a baktériumokra), kén (lisztharmatra és gyérítő hatással az atkákra) és olaj (rovarokra, atkákra). Mellékelem a korábbi felhívásomat, melyet átnéztem és frissítettem. A teljesség kedvéért a névváltozatokat is beírtam a felsorolásba. Többségük ugyanabból a gyárból került ki mint a megszokott nevű készítmény, minőségükben azonosak. Kereskedelmi megfontolásból kaptak újabb fantázianevet. Vásárlás előtt böngésszék át a termék címkéjét.

 

A talaj mikroszervezeteit a réz, az olaj de a tömény kénes oldat is károsíthatja, ezért meg kellene akadályozni a tömény permetlé lecsorgását a talajra. Nehéz feladat, hiszen a lemosást éppen hogy bőséges lémennyiséggel, áztatásszerűen kell elvégezni. Érdemes fóliát teríteni a kezelés idejére a fa alá a szennyezés kivédésére.

 

Még két dolgot kiemelnék, az elmúlt évek tapasztalatai alapján. A III. kategóriás rovarölő szerek közül kiestek azok a készítmények (pl. a szerves foszforsav észterek), melyekkel kordában tartottuk a pajzstetveket. Mára viszont felszaporodtak. Ahol nyáron gondot jelentettek, és főleg ha már ősszel elvégezték a rezes vagy a kénes lemosást, ott most válasszanak inkább az olajos készítmények közül.

A gyümölcsmúmiák eltávolítása és a kéregkaparás, metszés után kezdjenek hozzá a lemosáshoz.

 

Az összeszőtt levelek védelmében jól teleltek a buxusmoly fiatal hernyói. Most még kicsipegethetjük az 5-10 cm-es hernyófészkeket. Valószínűleg korán és éhesen ébrednek majd téli álmukból. Ekkor már csak a permetezés segíthet. Amint megtalálják a bokrok belsejében a 0,5-1 cm-es hernyókat, a diflubenzuron és a Bacillus thuringiensis baktériumból kinyert hatóanyagok jól gyérítik őket. Később a nagyobb lárvák ellen bevált az acetamiprid + valamelyik piretroid hatóanyag kombinációja. Nagy nyomással a bokrok belsejébe irányítsák a permetlevet, be kell dugni a permetezőszárat az ágak közé.

 

A kerti madaraink sem fázhattak a télen! Az elmúlt hónapokban, reggelente gyakran hallottam az éneküket. Már a fészekrakáson gondolkodnak. Kérem nézzék át és tisztítsák ki a mesterséges odúkat és ne hagyják kiszáradni az itatókat sem. A www.mme.hu oldalon hasznos információkat találhatnak.

 

Budapest, 2020. február 28.                               Üdvözlettel:                                                Zsigó György, NMNK

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek