Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Az elmúlt időszakban jelentős változás állt be az időjárásban, ami kihatással van a növények egészségügyi helyzetére. A korábbi tartós aszály elmúlt, sokfelé viharokkal, jégesővel tarkított időszak következett be. A csapadék eloszlása igen szeszélyesen alakult, helyenként belvízben állnak a növények, másutt fákat csavart ki a szélvihar.

 

alma tűzelhalás

Az almástermésű fákon a lisztharmat mellé veszélyességben felsorakozott a varasodás és az erwiniás tűzelhalás. A lisztharmat tavasz óta erőteljesen fertőz, a varasodás és a tűzelhalás számára pedig a csapadékosabb időszakkal teremtődtek meg a járványos fertőzés feltételei. A rövid inkubációs intervallum miatt, melyet a folyamatos nedvességborítás és az optimális nappali és éjszakai hőmérséklet teremtett meg, több fertőzési hullám elindulására lehet számítani. A kórokozók mellett a kártevők közül az almamoly immár április óta folyamatosan repül, már a második nemzedék lepkéi rakják tojásaikat, illetve az elhúzódó repülés miatt jelen vannak a különböző fejlődési állapotú hernyók is a termésben. Az alma mellett immár a dió termése is fertőzött, a körülmények ott is kedvezőek az almamoly számára. Az almafa vértetű a dús lombozat védelmében folyamatosan terjeszkedik a vesszőkön és hajtásokon. A szívogatás nyomán, a fiatal vesszőkön sejtburjánzás indul el, amit a viaszbevonat most még eltakar. A lombkorona belsejébe nagyon nehéz bejuttatni a permetlevet, így szinte hatástalan a védekezés. A baktériumos tűzelhalás és az esetleges jégkárok miatt fontos a réztartalmú készítmények beiktatása a permetezési fordulókba, illetve a fertőzött hajtások azonnali eltávolításával csökkenthetjük a tűzelhalás további terjedését.

 

alma vértetű rákos hegesedés

 

Almamoly dióban

 

 Almamoly

Az éppen most érő cseresznye és meggy a sok eső hatására felrepedt, a sérült terméseken pillanatokon belül megjelent a gyümölcsfertőző monília és más, rothadást előidéző kórokozó. Két szüret között rövid várakozási idejű készítmény bevetésével csökkenthetjük a károkat. A cseresznyelégy immár erőteljesebben rajzik, így a késői érésű fajták fertőzöttségének erősödése várható.

Az érőfélben levő bogyós gyümölcsű növényeken és a cseresznyén, meggyen már megjelent a foltosszárnyú muslica is. A kártevő képes az egészséges termést is megfertőzni, mert szájszervével felsérti a bőrszövetet, és abba rakja petéit. Ettől az időszaktól, egészen őszig folyamatosan veszélyezteti a termést. A tökéletes védekezés szinte lehetetlen, a csalogató anyaggal feltöltött csapdák viszont képesek gyéríteni a muslica populációt.

 

málna foltosszárnyú muslica

A zöldségféle növényeken felszaporodóban vannak a molytetvek vagy lisztecskék. Jelenlétüket elsősorban a felröppenő lisztecske felhő, illetve a levélfonákon látható népesség jelzi. Sárgalapos csapdázással és felszívódó készítmények bevetésével gyéríthetjük a kártevőt. Használjunk nedvesítő készítményeket!

Az amerikai szőlőkabóca lárvafejlettsége hamarosan indokolttá teszi a védekezések elindítását. A déli tájegységekben már a lárvák egy része elérte az L3-as stádiumot, másutt ez a napokban várható. Ez az optimális védekezési időpont a kártevő ellen.

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek