Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Az igazi májusi eső a hónap utolsó hétvégéjén sem érkezett meg. Helyette folyamatosan élénk, időnként viharos szél hideget szállított. A hónap időjárása kb. 2 Celsius fokkal elmaradt a sokévi átlagtól, az év eddig lehullott csapadékából az ország mezőgazdaságilag meghatározó területein pedig legalább 120-130 milliméter hiányzik. Már most kijelenthető, hogy a kalászos gabona és őszi káposztarepce termése alulmúlja tél végén várt kilátásokat. Növény egészségügyi szempontból mindezek következtében a növénykórtani helyzet kedvezőnek mondható, inkább a rovarkártevők jelenléte a domináns.

őszi búza levéltetű kalászon

Az őszi árpa a tejes érés, míg a búza a virágzás végén jár a fejlődésben. A szárazság következtében a kalász, a zászlóslevél, valamint a felső levélemeletek mentesek a kórokozóktól, terjedésükben megálltak a középső szinteken. A kissé több csapadékot kapott nyugati tájegységekben a szeptóriás levélfoltosság és a sárgarozsda tünetei csupán szórványosan fertőzi a növényeket. Azokban a tájegységekben, ahol esett eső az utóbbi napokban, ott a kalászfuzáriózis fertőzés veszélye továbbra is fennáll, a növények ugyanis még most is a fertőzésre fogékony fenológiai fázisban vannak. A terület előélete nagymértékben befolyásolja a fertőzési nyomás nagyságát, mert a kukorica elővetemény és a forgatás nélküli talajművelés ilyen szempontból kifejezetten elősegíti a fertőzés kialakulását, még kevesebb csapadék esetén is. Az eddig elvégzett laboratóriumi vizsgálatok a mintákon főként a Fusarium graminearum kórokozó mellett a F. culmorum gombafajt mutatták ki.

árpa fuzárium

A növények kalászain és a zászlós levélen továbbra is közepes-erős a levéltetű fertőzés, melyhez gócosan társul a vetésfehérítő bogár lárvájának kártétele. Védekezés végrehajtásánál okvetlenül figyelembe kell venni a mézelő méhek járását, mert a mézharmat képződés miatt a kalászos gabona területeket is látogatják.

A kukorica területeken a nyugati és északi tájegységek kivételével már általános a kukoricamoly rajzása. Mellette a levéltetvek és a földibolhák jelenléte a jellemző az 5-8 leveles növényeken. A déli tájegységekben helyenként károsítják a kukorica gyökereit a drótférgek, viszont az amerikai kukoricabogár lárvája még nem kezdte el rágását.

Napraforgóban továbbra is meghatározó a felső levelek és a hajtáscsúcsok levéltetű fertőzöttsége. Mellette szórványosan jelentkezik a napraforgó peronoszpóra primer tünete, valamint rajzik a napraforgómoly imágója.

napraforgó peronoszpóra

Az őszi káposztarepcében lecsengett a kártevők korábban tapasztalt erős mozgása. A becőfejlődés tart, bár a terméskilátások itt sem rózsásak. Az alacsony és ritka növényállományban a kórokozók közül egyik sem okoz kiemelkedő fertőzést, csupán a fómás levél-és szárfertőzés bukkan fel néhány növényen, vagy pedig a szklerotínia okozza egy-egy növény elhalását.

repce fehérpenész

Fejér megyei érdekesség, hogy gócosan több helyen olaszsáska lárvákat láttak tömegesen táplálkozni a növényeken. A kártevő már tavaly is felbukkant.

olaszsáska

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek