Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

Az elmúlt hét időjárását az erős változékonyság jellemezte. A húsvét utáni napokban lassú felmelegedés kezdődött, de éjszakánként a derült égbolt miatt a most virágzó almafák is kaptak a fagyból. Eső néhány alkalommal esett ugyan, de ez nem országos eső volt, összességében is csak néhány millimétert tett ki, tehát maradt az aszály, mely gyakorlatilag az egész országot érinti. A kiszáradt talaj hőmérséklete már optimális a napraforgó és a kukorica vetéséhez, mely jó ütemben halad, több helyen már a végéhez közelít. Amennyiben az elvetett növények rövid időn belül nem kapnak nagyobb mennyiségű csapadékot, gondok lesznek az egyöntetű keléssel és a kelés előtti gyomirtások eredményességével.

A szárazság és a változékony idő máris érezteti hatását az őszi kalászosok és az őszi káposztarepce fejlődésén, mely lelassult, foltokban sárguló foltokat látni az árpán és a búzán. Vontatott a szárbaindulás mindkét növénynél, a tavaszi árpa és zab vetések pedig heterogén állományúak. A repce virágzik ugyan, de a növények magassága elmarad az elvárttól.

A kalászosok kórokozóinak nem kedvez a változékony és száraz időjárás. A levélfoltosságot okozó betegségek terjedése megállt, egyedül a gabonalisztharmat fertőzés az általános, de a megbetegedés szintje ennél a kórokozónál is csak gyenge-közepes mértékű. A vetésfehérítő bogarakra a szakaszos betelepedés a jellemző, a fogott bogarak egyedszáma 5-15 db között ingadozik 10 hálócsapásban. Tart ugyan a peterakás, de még eddig nem érte el a veszélyes szintet. Növekvő mértékű a gabona levéltetű fertőzés, de erősödése csak tartósabban meleg időben várható.

Az őszi káposztarepce teljes virágzásban van, emiatt a fénybogarak kártételi veszélye megszűnt, ugyanis bőségesen jutnak virágporhoz, anélkül, hogy megrágnák a virágokat. Eddig a virágok 5 %-a károsodott a fénybogarak rágása miatt. Most a repce becőormányosok rajzása vált intenzívvé, a fűhálózások alkalmával 5-50 db közé tehető a fogott bogarak száma 10 hálócsapásban.

A kukoricabarkó nem várta meg a kukorica kelését, a talajrögök közé bújva, illetve kóborolva várja a csírázó növényeket. A veszélyességi küszöbérték bogarakból 0,5 db/négyzetméter, vagy ennél több barkó. A kikelt kukoricán amennyiben 2 vagy több karéjozó rágást látunk négyzetméterenként, szintén indokolt a barkó elleni védekezés.

A szárazság érdekes károkat is előidéz, például gyepi hangyák oltják szomjukat a szikleveles napraforgó megrágásával, vagy pedig a repce fűhálózása alkalmával rengeteg a befogott különböző fajú bolha a fűhálóban, melyek a repcén oltják szomjukat. Csapadékosabb időszakban ilyen jelenségek általában nem fordulnak elő.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

repce becőormányosok

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek