Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

A károsító helyzet alakulása és várható következményei

 

7. Amerikai szőlőkabóca

Az amerikai szőlőkabóca 2006-ban jelent meg először hazánkban. Felbukkanása azért volt veszélyes, mert a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (Grapevine flavescence dorée) terjesztője, vektora. A kabóca első előfordulása után a kórokozót 2013-ban észlelték az ország nyugati szőlőültetvényeiben, Szlovéniával határos körzetekben. A kártevő Észak- Amerikában őshonos, nálunk egynemzedékes faj. Fő tápnövénye a szőlő, annak levélfonákán szívogat. Tojás alakban telel át a kéregrepedésekben. A lárvák kelése elhúzódó, május közepétől július első dekádjáig is eltarthat. A kártevő fejlődése során 5 lárvastádiumon esik át. Védekezés szempontjából a leghatékonyabb az L3-as stádium, erre kell időzíteni a kártevő elleni kezeléseket. Időjárás függvényében az imágók megjelenése júliustól várható és egészen az első őszi fagyokig is eltarthat. Fertőzött szőlőben már a fiatal, L1- L2 fejlettségű lárvák is felveszik a kórokozót szervezetükbe, de fertőzőképességük csak 4-5 hét múlva alakul ki, amit egész életük alatt megtartanak.

Az amerikai szőlőkabóca 2019-ben a korai kitavaszodás ellenére viszonylag későn jelent meg, a fertőzésben fontos L3-as lárvák június közepére fejlődtek ki. A szőlőben kihelyezett sárga ragacsos fogólapok ekkor már tömegesen fogták a fertőzőképes egyedeket. A hosszan tartó és átlagosnál melegebb nyár ennek a kártevő felszaporodásának is kedvezett, így feltehetően emiatt a nyár második felében a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma tüneteit a Dunától keletre eső szőlőkben (Hajós-Bajai borvidék) is észlelték, tehát, ha lassan is, de a kórokozó további terjedése várható a következő években.

8. Amerikai lepkekabóca

A kártevő szintén amerikai eredetű inváziós faj, az USA keleti felén Floridáig általánosan elterjed, elsősorban citruskabócaként emlegetik. Európába 1979-ben hurcolták be, azóta általánosan elterjedt, Magyarországon először 2004-ben találták meg, platánon. A lepkekabóca rendkívül széles tápnövény körrel rendelkezik, így az ellene való védekezés szakembert próbáló feladat. Kezdeti, főként közterületi díszfákra korlátozódó kártétele mára általánossá vált, jelenleg már másutt is, így szőlő ültetvényekben is gyakori kártevővé vált. Szívogatása nyomán jelentős mennyiségű mézharmatot választ ki, mely kiváló tápnövénye a korompenésznek. A meleg nyarak kedveznek a kártevő felszaporodásának, így volt ez 2019-ben is. A lepkekabóca kártétele emelkedő tendenciát mutatott a nyár folyamán folyamatosan, még késő ősszel is jelentős károkat okozott kertekben és ültetvényekben egyaránt. Hazánkban eddig 100 növényfajon figyelték meg, de várhatóan bővülni fog tápnövény köre, a Mediterránumban jelentős károkat idéz elő például kukoricában is. Fel kell készülnünk további terjedésére itthon is.

 

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek