Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

A jelenlegi nyári meleg időjárás felgyorsította a cseresznye és meggy fajták érését. Sajnos a korai érésűekben igen nagy kárt tesz a gyümölcsfertőző monília. A sok esőtől felrepedezett termést könnyedén tette tönkre a kórokozó. A későbbi érésű fajták még állják a betegség támadását, de a termés egészségesen tartása nagy próba elé állítja a termesztőket. A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein. A felgyorsult érés miatt csak jól átgondolt növényvédelmi technológiával lehet megvédeni a termést, anélkül, hogy növényvédő szer maradék probléma ne keletkezzen.

Az almamoly most gyérebben rajzik, de csak idő kérdése a repülés intenzívebbé válása. Helyette alaposan fertőzi a fák hajtásvégeit a zöld almafa levéltetű, valamint a bedúsult lombozat védelmében a vértetű telepek már a fiatal hajtásokon is szívogatnak. A két kártevő ellen hatékonyan csak felszívódó készítményekkel vehetjük fel a versenyt. A kártevők mellett ne feledkezzünk meg a varasodás és a lisztharmat elleni védelemről sem, valamint a napokban friss tűzelhalás tüneteket láttam birs fákon, ami azt jelzi, hogy továbbra sem szabad megfeledkezni a kórokozóról. A baktériumos fertőzés leküzdésére korlátozottan rendelkezésre álló lehetőségek mellett ne feledkezzünk meg a beteg ágak, hajtások eltávolításáról és megsemmisítéséről

alma vértetűvel fertőzés

Kihasználva a meleg időt általános támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska. Most legtöbbet belőlük a bogyós gyümölcsű növényeken találni, mely egyébként is kedvenc tápnövénye más poloska fajoknak. A piros ribiszke és az egres már az érés kezdetén jár, a málna virágzik és növeszti termését, tehát a poloskák elleni védekezésnél figyeljünk erre. A virágzó szedren már most védekezzünk a szürkerothadás ellen, mert már a virágokat és a fejlődő termést is képes a kórokozó elpusztítani. A hatékony védelem különösen a késői érésű fajtákon lehet fontos.

A virágzó szőlőn folytatni kell a lisztharmat, a peronoszpóra és a szürkerothadás elleni védelmet, a járványveszélyes időszak miatt. E három kórokozó mellett ne feledkezzünk meg a többi, csapadékos időben jelentkező betegségekről sem (szőlőorbánc, fekete rothadás, fakórothadás). Növényorvos kollégák jelzései alapján, a szekszárdi borvidéken általánosnak mondható az amerikai lepkekabóca fertőzés a szőlőültetvényekben, valamint az amerikai szőlőkabóca fejlettsége elérte az L2-es állapotot. Továbbra is figyelni kell a kártevő fejlődését és a fertőzés alakulását a szőlőbe kihelyezett sárga színű ragacsos lapokkal.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek