Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Az átlagosnál hűvösebb május után nyáriasan meleg június köszöntött a mezőgazdaságra. A kellemes meleg és a jelenlegi bőséges vízellátottság hatására a növények intenzív hajtásnövekedésbe kezdtek. A jelenlegi időjárás nemcsak a növényeknek, hanem a betegségeknek és a kártevőknek is egyaránt kedvez, ezért bőségesen akad növényvédelmi tennivaló.

Kiváló példa erre a szőlő, mely fejlettségben eddig jócskán elmaradt a korábbi években megszokottnál, ugyanakkor igen heterogén a növekedése még azonos fajtán belül is. Egyes fajtákon már megkezdődött a virágzás, de még találhatók fejletlen fürtkezdemények. Az áprilisi szárazságban csak a lisztharmat veszélyeztette a szőlőt, most egyszerre támad a peronoszpóra, a szürkerothadás és a lisztharmat. Kártevők közül a korábbi igen intenzív tarka szőlőmoly rajzás mellett sok szőlőiloncát fognak a feromon csapdák. Mellettük kis számban ugyan, de jelen van a nyerges szőlőmoly és a szőlő aknázó fényesmoly is. Megkezdődött az amerikai szőlőkabóca lárvakelése, jelenleg a lárvák zöme L1-es lárvafokozatú. A szőlő ültetvénybe kihelyezett sárga színű ragacsos fogólapokkal kövessük figyelemmel a kabócák fejlődését, az optimális védekezési időpont meghatározása érdekében. A mezőgazdasági kormányzat ebben az évben is nyújt vissza nem térítendő állami támogatást az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéshez, mert ez a kártevő a vektora a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma betegségnek, mely karantén károsítónak minősül hazánkban is.

A gyümölcsösökben károsító gyümölcsmolyok közül tömegesen rajzik a szilvamoly, de bőséges a fogás barackmolyból és keleti gyümölcsmolyból is. Almásokban az almamoly mellett fognak a csapdák almamagmolyt, dióban pedig dió aknázó fényesmolyt.

cseresznye monília

Május utolsó napjaiban elkezdődött a selyemfényű puszpángmoly repülése is. Most még csak néhány egyed a napi fogás, de hamarosan erősebbé válik a rajzás. A lepkéket nemcsak a feromon csapdák fogják, hanem jól repül az esti lámpafényre is, a kártevő könnyedén felismerhető jellegzetes szárnyrajzolata alapján.

Inváziós kártevőnk, az amerikai lepkekabóca lárvái jelenleg L1-L2-es fejlettségűek. Rendkívül széles tápnövény köre miatt már most is nagyon sok növényen szívogatnak.

A kiültetett káposztaféléken nagy tömegben telepedett meg az üvegházi és a mezei molytetű. A növényekhez hozzáérve felhőként röppennek fel, majd telepszenek vissza a növényekre. Igen nehéz az ellene való védekezés, különösen házi kerti körülmények között, gyérítésre kiválóan megteszi a sárga színű ragacsos fogólap, melyre jól repül a kártevő.

Cseresznyében és meggyben a korai fajták már érnek. A sok eső és az elmaradt védekezések miatt már most igen jelentős a moníliás gyümölcsrothadás. A később érő fajtákat még van lehetőség megóvni a kórokozótól, de sürgősen cselekedni kell. Egyúttal védekezzünk a cseresznyelégy, valamint a hajtásvégeken jelentkező fekete levéltetvek ellen is, az élelmezés egészségügyi várakozási idő betartása mellett.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek