Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Április első hetében kissé változékonyabbra fordult az időjárás. Kettős fronthatás mellett a hét utolsó munkanapján egy csapadékfront vonult át az országon. Változékony eloszlásban életmentő eső hullott, 10-15 mm főként a Dunántúlon és az Dél-Alföldön, másutt kevesebb esett. Ez azt jelenti, hogy továbbra is maradt a szárazság.

 A héten országszerte megkezdődött a napraforgó vetése. Az idén már rovarölő szerrel csávázott napraforgó és kukorica vetőmagot már nem lehet vetni, hiszen az eddig engedélyezett készítmények használatát betiltották. A gazdálkodóknak elemi érdeke, hogy tisztában legyen területeinek talajlakó kártevő fertőzöttségével, mert a drótférgek, pajorok kártétele jelentős tőszámcsökkenést eredményezhet. Amennyiben a talajlakó kártevők együttes létszáma meghaladja az 1-2 db/m2 szintet, elkerülhetetlen a vetés előtti vagy a vetéssel egy menetben végrehajtott talajfertőtlenítés. A korábban lehetséges vetőmagcsávázás nemcsak a talajlakó kártevőktől védte meg a növényeket, hanem kiválóan kontrollálta a fiatal korban jelentkező szívókártevőket is. A napraforgó bimbós állapotáig a levéltetvek nem tudtak számottevő károkat előidézni. Mindez már a múlté, ezért a napraforgó kelésétől kezdődően folyamatosan figyelni kell a fejlődő állományokat. Elhúzódó kelés esetén rendszeresen megjelennek a különböző barkó kártevők, kóstolgatják a szikleveles növényeket. Néhány éve a sároshátú bogár megjelenése keltett riadalmat, mert ez a bogár inkább a cukorrépát részesíti előnyben táplálkozása során. Ha a szárazság miatt vontatott lesz a növények kelése, tovább tart a veszélyes időszak.

Az őszi káposztarepce szárba indulása után gyorsan megkezdődött a fővirágok nyílása. Így a fénybogarak könnyebben hozzájutnak a táplálékul szolgáló virágporhoz, de a bimbók megrágásának a veszélye még nem múlt el. A sárgatálas csapdák és ragacsos fogólapok továbbra is jól jelzik a bogarak létszámának alakulását. Ennek előfeltétele, hogy a csapdákat folyamatosan igazítsuk a repce magasságához, mert csak így érvényesül a csalogató hatás.

A talaj hőmérséklete már lehetővé teszi a burgonya ültetését is. Az idén talán nagyobb területen kerül földbe ez a növény, hiszen most „arany áron” mérik a tavalyi termést. Sikeresen csak tápanyaggal jól feltöltött talajban, fémzárolt vetőgumóból lehet, szigorú agrotechnika mellett gazdaságosan termelni ezt a növényt is. Csak fungiciddel csávázott, talajfertőtlenített földbe kerüljön az értékes ültető gumó, ez az előfeltétele a jó indulásnak.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

 

drótféreg

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek