Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

A körforgásos gazdasággal foglalkozó honlapot indított a HOSZ!


Tisztelt Partnerünk!

 

A körforgásos gazdaság irányába történő elmozdulás az elmúlt években az EU környezetvédelmi és gazdaságpolitikájának egyik legfontosabb célkitűzésévé vált. A Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ) kezdettől fogva aktívan bekapcsolódik a vonatkozó európai jogszabályok előkészítésébe, és küldetésének tekinti, hogy hozzájáruljon a körforgásos gazdaság megvalósításához. E munkánk további lépeseként a körforgásos gazdasággal foglalkozó honlapot indítottunk. Ezen a felületen az Európai Unió körforgásos gazdaság cselekvési tervének a végrehajtásával, az ezt célzó uniós jogszabályok és egyéb intézkedések elfogadásával, ezeknek a hazai jogrendbe való átültetésével és általánosságban a körforgásos gazdaság témakörével kapcsolatos szakmai információkat és híreket osztjuk meg az érdeklődőkkel magyar, illetve angol nyelven.        

 

A honlap a következő linken érhető el: https://www.hosz.org/korforgas. Biztatjuk Önöket, hogy látogassanak el a honlapra rendszeresen, és örömmel vennénk, ha továbbítanák ezt a felhívást partnereiknek is!

 

Üdvözlettel:

 

Matkócsik Andrea

vezetői asszisztens

 

Hulladékgazdálkodók Országos Szövetsége (HOSZ)

1088 Budapest, Vas utca 12. II/2.

E-mail: matkocsik.andrea@hosz.org

T: +36 1 422-1428

www.hosz.org

 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek