Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!                                                                            2024. évi 19. felhívás

Több mint két hete küldtem az előző felhívásom. Ebben a hőségről, a légszárazságról és az ország legtöbb pontján hónapok óta fennálló aszályról írtam. Azóta sem változott a helyzet. A napraforgót 08.14-én fotóztam Kunmadarason.

Nem kellett megkongatni a vészharangot a nedvességet igénylő gombák, baktériumok miatt. Az OMSZ előrejelzése szerint az elkövetkező 10 nap is ilyen lesz az egész országban. Még mindig aktuális, ezért szomorúan ismétlem a július 19-én leírtakat. „Jelenleg az öntözés és az UV elleni védelem a legfontosabb teendő a kertekben.”

► A korai szőlőfajták szürete már elindult. Amennyiben esősre fordulna az időjárás akkor a szürkepenész még gondot okozhat a tőkéken lévő fürtökön. A párás kertekben és az érzékeny (pl. vékonyhéjú, tömött fürtű) fajtákon még néhányan permetezni fognak ellene. Ugyanannak a gombaölőnek eltérő lehet a várakozási ideje (é.v.i.) a borszőlő és a csemegeszőlő esetében (13. felhívás)! A lisztharmat (18. felhívás) és a peronoszpóra

(13. felhívás) a termést már nem veszélyeztetik, de a fiatal hajtásokon csökkenthetik a levelek fotoszintézisét.

 

► „A kártevők (rovarok, atkák) még most is gondot okozhatnak.” -írtam két héttel ezelőtt. Azóta is rajzanak a molyok, szívogatnak a poloskák és rajzik a „diólégy” is. Egy kis összesítést csináltam a légy rajzási adataiból és egy tankönyvbe illő sort kaptam. Az országos hálózatunkban folyamatosan rajzik, sőt folyamatosan nő is a ragacsos sárgalapra ragadt legyek száma. Tehát ne lankadjanak! Aki a saját fájáról szeretné a karácsonyi bejglit megtölteni, annak a kertésznek permetezéssel vagy anélkül, de folyamatosan védekezni kell ellene (14. felhívás).

► A gyümölcsmolyok hernyóitól, a darazsak, a hangyák rágásaitól, a viharos szelek karcolásaitól, a jégverésektől sérülnek a gyümölcsök, de a napégéstől legyengült bőrszövetű terméseken is könnyedén fertőzhet a gyümölcsfertőző monília. A kései érésű fajtáknál még szóba jöhet a permetezés (2. felhívás).

 

A gyümölcsök felületén vihetjük be azokat a gombákat, melyek rothadási folyamatokat indíthatnak be a tárolóhelyiségekben. Több permetszer is kapható melyekkel a szüret előtt „letisztíthatjuk” a gyümölcsök felületét. Almatermésűekben engedélyezett hatóanyag pl. a boszkalid, a piraklostrobin és a fludioxonil, a ciprodinil. A kórokozó gombákat kiszorító, ún. antagonista gombát tartalmaz az egyik „bioszer”, melynek jelölése: nk, azaz nincs korlátozás az élelmezés-egészségügyi várakozási időben (é.v.i-ben), amennyiben az előírásoknak megfelelően használják fel.

 

► A „lyukas” paprika, paradicsom belsejében rágó hernyók ellen már nem tudunk védekezni permetezéssel. Valószínűleg a gyapottok bagolylepke lárvái károsítanak, melyeket a kikelésükkor lehetett volna elcsípni az adott növényre engedélyezett rovarölő szerrel. Ekkor még egy ideig a növények felületén tartózkodnak.

Jövőre majd a feromoncsapdájukkal tájékozódhatunk a lepkék megjelenéséről. A csapdázásnak kiemelt szerepe van a védekezésben, mert a lepkék egy része délről vándorol be az országba, váratlanul jelennek meg az zöldséges ágyásainkban. A muskátli és a rózsa bimbóját is szeretik és a kukoricának is jelentős kártevője lett.

 

Budapest, 2024. augusztus 17.                     Jó egészséget, jó kertészkedést:                       Zsigó György, NMNK 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek