Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken                                                                    2023. évi 1. levél

 

► Tavaly március közepén írtam az első levelem. Most az enyhe tél megtette a hatását. A platánt, a díszcseresznyét a Lánchíd mellett a Széchenyi téren fotóztam kedden.

Az enyhe tél nem gyérítette a károsítókat, jó erőben teleltek át a kártevők pl. a csipkéspoloskák, a levéltetvek és az atkák, de a kórokozók is (a baktériumok és a gombák).

A rügypattanással, tehát a táplálék megjelenésével párhuzamosan ébrednek fel téli álmukból a kéregrepedésekben, az ágvillákon a rovarok és az atkák. Néhány faj a rügypikkelyek alatt telel át, most szabaddá válik az út előttük, kijöhetnek a téli búvóhelyükről. Ekkor csíphetjük el a permetezéssel a rügypikkelyek alól kibújókat és a kéregrepedésekből a zöld levélkék felé vándorló éhes kártevőket is.

A gombák közül kiemelném a platánon az apignomóniát vagy a rózsa csillagpenészét (diplokarponos betegsége) melyek a lehullott leveleken, a fás részeken vagy a rózsahajtásokon telelnek át. Ezek a kórokozók akár teljes lombhullást is okozhatnak. Most az enyhülő időjárással és a csapadékkal ezek is beindulhatnak és keresik a fertőzésre alkalmas zöld levélkéket. Ahol elmaradt az őszi lombgyűjtés, ott azt még mindig lehet pótolni, majd a rezes lemosó permetezést javaslom. A réztartalmú gombaölők a baktériumok ellen is engedélyezettek.

 

A tavaszi lemosás nem váltja ki a nyári kezeléseket, de megalapozza a fák egészségét. A korábbi évek fertőzései, kártételei alapján dönthetnek arról, hogy most, tavasszal kezeljék-e a hársat, a juhart, a berkenyét, díszcseresznyét, az akácot az áttelelő atkák, a levéltetvek vagy a rózsát a levéltetvek és a csillagpenész, a platánt a csipkéspoloska és az apignomónia, a szivarfát a levéltetvek és az eper-pajzstetű vagy a tölgyet a csipkéspoloska miatt. Azoknál a vadgesztenyéknél is lépni kell, amelyeknél nagy gondot okoznak a rügypikkelyek alatt áttelelő atkafajok. Egyes években a pókhálós molyok is tarrágást okozhatnak.

A fotón látható két fa fejlettsége eltérő. Általában vegyes faállományú parkokban, utcákban dolgoznak a kertészek. Meg kell találni azt az időpontot amikor egy menetben el lehet végezni a permetezést. Ebben is csak Önök tudnak dönteni! A Széchenyi téren már elkezdeném.

 

► Az olajtartalmú rovarölő szerekkel a rovarok, atkák számát gyéríthetjük. A Vektafid A engedélyezett közterületre. Az egyre nagyobb gondot okozó lisztharmatok ellen inkább a kisleveles állapotot várnám meg. Lisztharmat ellen kéntartalmú kontakt és felszívódó gombaölők is rendelkeznek közterületi engedéllyel.

Aggasztó hír! Az egyetlen réztartalmú gombaölőnknek, a Champ DP engedélyének az érvényessége 2023. május 31-én lejár. Lehet, hogy már korábban is el kell búcsúznunk tőle, mert az ún. „ figyelmeztető H mondatok” jelenleg folyó felülvizsgálása során a réztartalmúak nagy része az I. kategóriába sorolódik át. Ezzel automatikusan kikerülnek a közterületi kategóriából. Amint lezárulnak a vizsgálatok S.O.S. kérni kellene valamelyik a II. vagy a III. kategóriában maradt „rezes” gombaölő engedélyének a kiterjesztését arra, hogy közterületen is használni lehessen. Nyáron is nagy szükség van a réztartalmú készítményekre.

 

► Tényleg megjött a tavasz! Az egyik Prunus faj már virágzik az MTA székháza előtt, a Széchenyi téren. Az érzékeny virágszirmokat már megperzselnénk a tömény lemosó permetlével. 

► Érdemes megrendelni a Kertészet és Szőlészet hetilapot. Folyamatos tájékoztatást kaphatnak a közterületi kertészkedéssel kapcsolatos újdonságokról, hírekről és dr. Aponyi Lajos heti növényvédelmi előrejelzéseit is használhatnák a munkájukhoz. Megrendelhetik itt: https://magyarmezogazdasag.hu/lapcsoport

 

Budapest, 2023. február 23.            Üdvözlettel és jó egészséget kívánok:                       Zsigó György, NMNK

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek