Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken 2020. évi 3. levél
A rovarok, a gombák és az atkák nem kerültek karanténba, elkezdődött a növényvédelmi szezon. Néhány időszerű tennivalóról írok ebben a levélben. A fotók a héten készültek.
►Ahol még megmaradtak a buxusbokrok és tavaly nem védekeztek, ott már javában rágnak a selyemfényű puszpángmoly hernyói. Vontatottan keltek ki, 1 cm-es és 2,5 cm-es példányokat is találtam ugyanazon a növényen. Tehát az idén kiemelten fontos, hogy rendszeresen nézzenek be a sövények belsejébe, mert lehet, hogy csak mostanában ébredtek fel téli álmukból a lárvák.
Módosították a fiatal hernyók ellen ajánlott diflubenzuron hatóanyagú szer engedélyokiratát, kérdezzék a növényorvosukat a védekezés lehetőségeiről. A rovar biológiája nem változott, továbbra is a bokrok belsejét kell elérnie a permetlének, tehát nagy nyomással dolgozzanak és tapadásfokozókat is keverjenek a rovarölők mellé. A gyökérnyaknál is csoportosulhatnak, sőt a sövények alatti díszkövek alá is behúzódhatnak. Sajnos már a Kislevelű buxust /Buxus microphylla/ is megkedvelte! Még két nemzedékére számíthatunk. Ezek megjelenését Önök is követhetik majd a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara országos csapdahálózatával. Nemsokára felszereljük az eszközöket.
► Beindultak a vadgesztenyelevél-aknázómolyok is. Érdemes megnézni a rajzási táblázatunkat a https://magyarnovenyorvos.hu/novenyvedelmi-elorejelzes/zsigo-gyorgy-elorejelzesei/vadgesztenye2020 oldalon vagy a https://www.diszkerteszek.hu/a_kozteruleteket_erinto_novenyvedelmi_elorejelzesek/ weblapon.
A lepkék megjelenésében és a rajzás intenzitásában (a „fertőzési nyomásban”) óriási az eltérés az egyes megfigyelési pontok között. A befogott egyedek száma és a csapdába repülésük időpontja elsősorban a fák közvetlen környezetétől függ. A saját fasorukba is helyezzenek ki egy általunk is használt varsáscsapdát. A lepkéről és az eszközről: http://www.csalomoncsapdak.hu/5kartevoklatinnevszerint/camerariaohridella.htm
► A tűztövis-gubacsatka is felszaporodott. A következő sövénynyírás majd ledobja a beteg, foltos levelek nagy részét. Ahol még biztosabb hatást szeretnének elérni, ott talán még eléri a nemezes gubacsokban károsító egyedeket a közterületre is engedélyezett hexitiazox hatóanyagú atkaölő szer. Transzlamináris hatású, azaz áthatol a levéllemezen így még a gubacsok belsejébe is bejuthat. Apró cseppképzéssel a felszínen vándorló atkákat is elérhetjük, így az újabb telepek képződését is megakadályozhatjuk.
► „Vattázik” a nyár. Sok lakossági bejelentés érkezik a „nyárfaszösz” miatt. Régóta vitáznak az allergén voltáról. Egyesek szerint a növényi szálak, mások szerint csak a felületükön megtapadt szennyező porszemcsék váltják ki a tüneteket. Szerintem ekkor inkább a fűfélék pollenjei a felelősek a korai orrfolyásért, szemgyulladásért. (A nyár egyébként márciustól május elejéig virágzik, keveseknél okoz allergiát.)
A kínaiak tavaszi hónak hívják, de nem örülnek neki, mert a magtermés röpítő szálai gyúlékonyak. A növényvédős nem tehet semmit, vissza kell utasítani a megrendeléseket. Feleslegesen és minden hatás nélkül permeteznének a repítőszőrös termése ellene. Csupán ezért a nőivarú fák kivágását sem javasolnám, a nyárfák igénytelen városi fák. Árnyat adnak, port kötnek meg, gyorsan nőnek, hosszan zöldellnek. Sajnos ugyanakkor töredeznek és gyorsan megöregednek…
Budapest, 2020. április 23. Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK
.