Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken 2019. évi 6. levél
► Az esővel és a meleggel beindultak a gyomok is. A lakosság és a hatóság érdeklődésének a középpontjában továbbra is a parlagfű áll. Módosult a 2008. évi XLVI. törvény. A 17§ 4. pontja szerint „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” Tehát – eltérően a korábbi előírással - már június 30. előtt sem engedik meg a bimbós parlagfű jelenlétét a közterületeken sem.
A fénykép egy idei parkosítás ágyásában készült júniusban, a kéregmulcson is áttört és túlnőtte a dísznövényeket. A glifozát hatóanyagú közterületre is engedélyezett gyomirtók nem szelektívek, itt a többi növényt is elpusztítanák. (A fűnyírók vagy a damilos kaszák alatt maradó csonkokból újra kihajt, sőt növeli pollentermelését. A klasszikus gyomlálás, a kihúzás a legeredményesebb védekezési mód ebben az esetben.)
► A fenti törvény egyik végrehajtási rendelete, a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a növényvédelmi tevékenységről) 2. § -a szerint „a földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen” pl. a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) vagy pl. az aranka fajok (Cuscuta spp.) ellen.” Az aranka fajok elleni további kötelezettségekről, a 3.§ még részletesebben fogalmaz. A hatóság szankcionálási eljárása hasonlít a parlagfű esetében alkalmazottal.
A közterületeken főleg a járművek és az állatok terjesztik. Az középső fénykép idén június 7-én készült, míg a harmadik néhány éve november 13-án. Még ekkor is virágzó és magot érlelő telepeivel találkozhattunk. Kitolódott az életciklusa, június elejétől október végéig figyelni és irtani kell! A folyamatosan virágzó és a magját folyamatosan elhullajtó arankát csak rendszeres ellenőrzéssel és a fertőzés esetén elvégzett azonnali gyomirtással lehet eredményesen gyéríteni (csak glifozát hatóanyagú gyomirtók engedélyezettek közterületen).
► A párás meleg a gombák mellett (lásd 5. levél) egyes rovarok terjedését is elősegítette. A levéltetvekre biztosan számíthatunk. A virágzó, mézharmattól pöttyös, ragadós levelű hárs permetezésekor a méhekre is gondolni kell. Az acetamiprid hatóanyagú rovarölő méhekre nem jelölésköteles, tehát most is használható.
Kocogók vették észre a szokatlanul halvány levelű juharcsoportot. Talán valamelyik törpekabócafaj szívásától vesztette el a zöld színtesteit. A fonákon a kártételt okozó kabócafaj egyik sárga példánya alatt már az amerikai lepkekabóca fiatal lárvái is felsorakoztak a levélér mentén.
Az előző évek forró és száraz nyarai visszafogták az amerikai lepkekabócák terjedését, de ha ilyen marad az idő akkor ismét a főszereplői lesznek a lakossági bejelentéseknek.
Budapest, 2019. június 22. Üdvözlettel: Zsigó György, NMNK
.