Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Az elmúlt időszak időjárását továbbra is az évszaknál 6-8 C0-al melegebb napok határozták meg. Csapadék most a nyugati országrészben is kevesebb esett, de kiszámíthatatlan foltokban jelentősebb mennyiségű eső is hullott, nemegyszer anyagi károkat okozva. Tovább tart a növények élettani eredetű elszáradása, így a kukorica és a napraforgó betakarítása kármentési célzattal elkezdődött vagy napokon belül elkezdődik.

A kalászos gabonák és a káposztarepce tarlókon csak igen vontatottan kelnek az elszóródott magvak, így a tarlóápolás csupán a csapadékosabb tájegységekben időszerű. Az eddig kikelt növények (főként a repce) fejlettsége általában 2-4 valódi leveles állapotúak, károsítók közül elsősorban a különböző bolhafajok táplálkoznak, más kártevő és betegség fellépése nem jellemző eddig. A csontszáraz talajokban a zöldítés céljából elvetett növényfajok és keverékek ha ki is keltek, fejlődésük leállt, ritka a növénysűrűség.

 

kukoricán táplálkozó vetésfehérítő bogarak

A kukorica vetésekre egységesen a nagyfokú heterogenitás a jellemző. Nyugaton és keleten is egyaránt jellemző a teljesen felsült állományok mellett előforduló még zöldellő kukorica vetés. Továbbra is rajzik a kukoricamoly és az amerikai kukoricabogár, bár a csapdázott egyedek száma most sem magas. Országos szinten a kukoricamoly által okozott fertőzés eléri a 20 %-os értéket, a korábbi évek fertőzöttsége ebben az időszakban már megközelítette a 30 %-ot is. A gyapottok bagolylepke hernyókártétel a csővégi rágás mellett egyre jelentősebb a még zöldellő csemegekukorica területeken, ahol a csőkárosítás mellett komoly károkat okoz a címer megrágásával, esetenként a még zöld napraforgó tányérokon is. A napokban a kukorica zöld levelein a kukoricabogár mellett megjelentek a vetésfehérítő bogár imágók is, így együttesen hámozgatják a leveleket. Károsításuk nem tart sokáig, mert hamarosan nyugalmi állapotba vonulnak, a jövő tavaszi előjövetelükig.

A napraforgó érettségi állapota szintén vegyes képet mutat. Az aratásra érett területek mellett akad ugyan éretlenebb is, de a tányérok érettsége alapján deszikkálás után megkezdhető az aratás, különösen a fokozódó madárkárok miatt. Nyugaton az alternária, az Alföldi területeken pedig a fómás fertőzés a jellemző megbetegedés, de mértéke jelentősen elmarad a korábbi évekhez viszonyítva. A makrofomina okozta foltszerű állományszáradással fertőzött terület folyamatosan növekszik, a szártörés egyre nagyobb károkat okoz.

A szójára jellemző a takácsatka fertőzés miatti levélszáradás, de a makrofomina okozta teljes növényelhalás a szóját sem kerüli el, ugyanis a kórokozó polifág mivolta itt is képes nagy károkat okozni, a vetésváltás kivitelezhetetlensége miatt.

Részletes növényvédelmi előrejelzést találnak a www.magyarnovenyorvos.hu internetes oldalon.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek