Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Június vége forró napokkal záródott, majd kissé hűvösebb idővel köszöntött be július. Országszerte szeszélyes eloszlásban csapadék is enyhítette a hőséget. Nappal általában 30 C0 közelébe emelkedett a hőmérséklet, éjszakánként viszont 15 fokra is lehűlt a levegő. A relatív páratartalom mindvégig igen magas volt.

A kertészeti kultúrákban általános növényvédelmi probléma a zöld vándor-és az ázsiai márványos poloska tömeges fellépése és nagymértékű szaporodása. Az imágók és lárvák szívogatása szinte minden növénykultúrára kiterjed, a lerakott petékből a lárvák folyamatos kelése figyelhető meg. A kártevő fő szívogatási célpontja a növények generativ része, a bimbók, a virágok és a termések. A szívogatás által okozott foltok, deformációk most még nem feltűnőek, de rövid időn belül kifejezetté válnak. A védekezés megkezdése feltétlenül indokolt, mert a lárvák szaporodása folyamatos, ezt kell megállítani mielőbb.

Almában és körtében a varasodás fertőzési hajlama kissé csökkent, viszont a párás-meleg időben a lisztharmatos tünetek száma ismét erősödött. Még most is jelentős a baktériumos tűzelhalás fertőzésveszélye, újabb hajtástünetek jelennek meg az ültetvényekben. A kémiai és a mechanikai (metszés) védekezésnek egyaránt nagy a fontossága. Körtén megjelentek a mikoszferellás levélfoltosság tünetei, ezért indokolt a kórokozó elleni védekezés. Az almamoly mérsékelt egyedszámmal, de folyamatosan rajzik. A fertőzött gyümölcsök növekvő arányát már jól jelzi a gyümölcshullás is. A zárt lombozatban töretlenül szaporodik az almafa vértetű, újabb és újabb „vattacsomók” megjelenése jelzi a terjeszkedést. A zárt koronában csak felszívódó készítménnyel mérsékelhető a kártevő szaporodása.

 

zöld vándorpoloskák

A meggy és a cseresznye szüret után is gondoskodjunk a fák lombozatának a védelméről. A sztigminás levéllikasztó betegség és a blumeriellás levélfoltosság jelenleg is fertőz, és felszaporodása korai levélhullást idéz elő fákon, ami káros hatással van jövő évi termésdifferenciálódásra. Most kontakt gombaölő készítményekkel is jó eredményt érhetünk el. A keleti gyümölcsmoly mérsékelt ütemben rajzik, az őszibarack hajtásvégeken viszont így is friss hernyókártételek figyelhetők meg. A szilvamoly rajzása ismét emelkedő, növekszik a fertőzött gyümölcsök aránya.

A dió nyugati dióburok fúrólégy rajzáskezdete még várat magára, de bármelyik pillanatban elkezdődhet. A kihelyezett ragacsos sárga fogólapokat érdemes naponta ellenőrizni.

Szőlő ültetvényekben korábban a forróság, most pedig a szárazabb idő gátolja a peronoszpóra, a lisztharmat, a szürkepenész és a feketerothadás terjedését, de a betegségek tünetei minden ültetvényben jelen vannak. A párás-meleg idő most inkább a lisztharmatnak kedvez, de a feketerothadás szaporító képletei is folyamatosan képződnek és szóródnak. Az amerikai szőlőkabóca lárvák 45-50 %-a L4-L5 fokozatú, ezért feltétlenül indokolt a védekezés folytatása.

Részletes növényvédelmi előrejelzést találnak a www.magyarnovenyorvos.hu oldalon.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek