Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Az elmúlt héten a sokévi átlagnak megfelelő időjárás uralkodott, melynek hőmérséklete a hétvégére kissé mérséklődött. A maximum hőmérséklet általában 25-30 Celsius fok körül alakult, éjszakára pedig 15 fokra csökkent a hőmérséklet. Csapadék csak szórványosan esett, a több eső az ország nyugati körzeteiben hullott. A talajok felső rétegének nedvességtartalma továbbra is kritikusan alacsony, ami felgyorsítja a növények kényszerérését, és megnehezíti az őszi vetésű növények vetéséhez szükséges talajelőkészítési munkálatokat.

A repce árvakeléseken a keresztesvirágú- és földibolhák kártételét fokozza, hogy a szárazság és hőség miatt fokozott vízfelvételre kényszerülnek. Jelenlétük tájegységenként, sőt táblánként erősen változó, de mindenütt elegendő ahhoz, hogy túlélésükkel veszélyeztessék a zöldítéshez elvetett növényeket, valamint az őszi vetéseket.

A kukorica állományok kukoricamoly fertőzöttsége változatlanul magas és a lepkék rajzása emelkedő tendenciát mutat. A heti fogás 35-45 darab csapdánként. Amerikai kukoricabogárból már kevesebb a csapdázott egyed, de a bogarak tojásrakása még mindig tart. A korábbi meleg és a szárazság nem kedvezett a fuzáriumos csőpenész fertőzés erősödésének és terjedésének, pedig a kukoricamoly fertőzés mellett továbbra is igen jelentős a gyapottok bagolylepke hernyók által megrágott csővégek aránya. A jelentős kár azzal fenyeget, hogy csapadékosabb időben beindul a csőpenész fertőzés terjedése a már beteg csöveken valamint a táblán belül is.

kukorica csőpenész

Az ország déli körzeteiben megkezdődött a napraforgó állományok deszikkálása, sőt már van, ahol aratnak is. A korainak tűnő állományszárítást az aszályos időjárás segítette, de a kényszerérés feltehetően terméscsökkenéssel és a beltartalmi mutatók romlásával jár. A levél, szár és tányér megbetegedéseket előidéző gombák az utóbbi időben csak korlátozottan voltak képesek terjedni, a jelenlegi fertőzések csupán gyenge-közepes mértékűek. A jégveréssel sújtott táblákon a tányérfertőzések kissé magasabbak az átlaghoz képest.

Az ősszel elvetésre kerülő kalászos-és repce területeken már most érdemes elvégezni a talajlakó kártevő fertőzöttség felmérését. Az előző évek tapasztalatai alapján egyértelműen kimutatható a fertőzöttség emelkedése, a talajfertőtlenítés megtorpanása miatt. Az emelkedés elsősorban a drótféreg fertőzés folyamatos erősödésének tudható be. A növényorvos kollégák jelzései alapján egyértelműen sok a fénycsapdákban a vetési bagolylepke és a felkiáltójeles bagolylepke valamint a gamma bagolylepke. A lepkék mellett a hernyókból is sokat lehet látni az árvakeléseken és a gyomnövényeken. A későbbi károk megelőzése érdekében fontos a területek „feketén” tartása, a rendszeres tarlóápolás.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu honlapra.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek