Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

A mérsékelten meleg, de viszonylag száraz időjárásban jól halad a búza aratása. A már korábban learatott őszi árpa és a repce tarlóján a korábbi esők hatására kizöldültek az árvakelések, valamint az elfekvő gyommagvak egy része. Most fontos feladat a tarló folyamatos ápolása, és szükség esetén a kihajtott évelő gyomnövények gyérítése a tarlón.

A kukorica virágzásával együtt a kukoricamoly hernyói a címer és a csőkezdemény közötti szárszakaszon károsítanak. A lárvák kelésidőtől függően eltérő fejlettségűek, a kukoricatövek fertőzöttsége általában 10% körülire tehető. Most még csak a hernyók ki- és berágási nyomai láthatók az ízközöknél, letört címerrel még nem találkozni. A lepkék rajzása most csökkenő tendenciát mutat, ellentétben az amerikai kukoricabogár imágókkal, melyek intenzíven táplálkoznak a csöveken, elfogyasztva a bibeszálakat. A bogarak a kukorica mellett más virágzó növényeken is felbukkannak, ott is a virágport keresik.

mezei pocok járat tarlón

A teljes virágzásban levő napraforgón a mezei- és lucernapoloskák átlagos fertőzöttsége 0,5% körüli, az ellenük való védekezés tehát nem indokolt, akárcsak a levéltetvek elleni kezelés sem. A korábbi időszakban szklerotíniás tőfertőzésben elpusztult növények mellett újabb tünetek száron és tányéron csak 1-2%-os szinten figyelhetők meg, kórokozók közül inkább csak az alternáriás, a fómás és a diaportés levél- és szártünetek jelentek meg, de a fertőzött tövek aránya elenyésző. A makrofominára jellemző foltszerű növényszáradás még a sülevényes, rossz vízgazdálkodású talajfoltokon sem látható. A kórokozó terjedését a tartós hőség segíti elő.

Az ország északkeleti térségében, különösen a dél-borsodi térségben erősödő mezei pocok gradáció jeleivel találkoznak a gazdák. Az eddig rejtett fertőzés most, az aratás után feltűnő, mert az okozott kár a kalászosokon jelentkezett, de az évelő pillangós területek fertőzöttsége is veszélyességi küszöbérték feletti, akárcsak a ruderális, műveletlen talajoké is. Nem árt tisztában lenni a valós fertőzöttséggel, mielőtt talajba kerülnének az őszi vetésű növények magvai.

A fénycsapdák fogási eredményei a bagolylepke fajok közül növekvő számban fognak vetési- és felkiáltójeles bagolylepkét, viszont gyapottok bagolylepkéből az eddigi fogás elmarad a várttól, kivéve néhány fertőzöttebb gócot, ott viszont erős a lepkerajzás. Ez figyelmeztető jel a későbbi potenciális kártételek kialakulása szempontjából. A helyi fertőzöttségi viszonyokról csak önálló csapdázásokkal lehet meggyőződni.

A burgonya lombozata az érés előrehaladtával szétesett. A csapadékosabb körzetekben erősödött a burgonyavész- és az alternáriás fertőzés. A még szedésre nem érett táblákon a növényállomány védelme fokozott erőfeszítést igényel a továbbiakban is. A burgonyabogár fertőzés jelenleg minimális szintű.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák meg a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek