Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

A viszonylag enyhe téli időjárást a kerti pázsit eléggé megviselte. Bár nem volt tartós hó borítás sehol sem az országban, ennek ellenére a gyepek állapota már első ránézésre is siralmas. Sok helyen a vakond télen is táplálék után kutatott, feltúrva pázsitunkat is. Ha eddig nem tettük meg, egyengessük el a keletkezett halmokat és, ha szükséges, majd később vessük felül fűmaggal. Itt az ideje elővenni a gyepszellőztető gépeket, hogy eltávolítsuk a tavalyi elhalt és összefilcesedett fűszálakat. Ezzel levegőhöz jut a gyökérzet és serkenti a gyökérnyaki rész bokrosodását. Az eltávolított fűmaradványokat bátran tegyük bele a komposztálóba vagy használjuk fel más növények talajának mulcsozására. Akár komposztálásra, akár mulcsozásra használjuk is fel az elhalt füvet, érdemes keverni elfásodott anyagokkal, például ágaprítékkal, falevéllel azért, hogy lassítsuk a szerves anyag lebomlását. Az elhalt fűszálaktól megtisztított pázsitot már most érdemes az első adag fejtrágyával megszórni, hogy a tápanyagok minél hamarabb lemosódjanak a gyökérzónába. Érdemes kombinált hatóanyagú készítményeket használni, melyek folyamatos feltáródásukkal állandó tápanyag ellátást biztosítanak. Az ilyen típusú műtrágyák a nedvességi és hőmérsékleti viszonyoknak megfelelően táplálják a füvet, lehetnek akár több hónapos tartamhatásúak is. A gyepszellőztetés és fejtrágyázás hatására pázsitunk rövid időn belül erőre kap és eleven tavaszi zöld színre vált.

Vakondtúrás

Ahogy haladunk a metszési munkálatokkal, ezzel párhuzamosan elvégezhetjük az ágaprítást is. Az faapríték sokcélúan hasznosítható, lassan lebomló szerves anyag, felhasználása különösen ajánlott. Komposztálva, növények talajára elterítve kiváló tápanyag, kellő vastagságban nagyon jó gyomelnyomó, gátolja a talajfelszín túlzott felmelegedését, megóvja a talajt a kiszáradástól, ezzel serkenti a talajéletet. Lassú lebomlásával folyamatosan tápanyagot szolgáltat a növények számára.

A tavasz közeledtét jól jelzi néhány rovar aktivizálódása. Elsőként a katicabogarak jelentek meg a növényeken, kora tavaszi táplálék után kutatva. Minden bizonnyal áttelelt rovartojásokat keresnek, hogy felerősödve a későbbiekben segítsék a kártevők elleni küzdelmet.

Kevésbé felüdítő látvány, de felébredtek téli álmukból a zöld vándorpoloskák és az ázsiai márványos poloskák is. Először a lakásban telelő egyedek aktivizálták magukat, röpködve hívják fel a figyelmet magukra, de a kinti meleg és napsütés a többi kint telelő poloskát is mozgásra serkentette. Egyelőre nem táplálkoznak, hacsak nem az örökzöldeken és más zölden áttelelő növényen. Mindenesetre tojást még nem raknak, várják a teljes kitavaszodást. Az enyhe tél eddig megkímélte a poloskákat is, így ebben az évben is jelentős károkra lehet számítani.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek