Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

A károsító helyzet alakulása és várható következményei

19. Borsó és szója

2019 tavaszán az időjárási viszonyok összességében nem alakultak kedvezően a borsó termesztés számára. A korai kitavaszodás ugyan lehetőséget teremtett a korai vetéshez és a gyors keléshez, de a csapadékmentes tél után a tavasz is szárazon telt el. Jelentősebb mennyiségű eső csak április végétől és főként májusban esett, ami a borsó számára már megkésetten érkezett. A bimbózás és virágzás majd pedig a hüvelyképződés idején a növény számára túlzottan meleg napok gyenge termést indukáltak, zöldborsó előállításnál pedig az egyes érési szakaszok egybefolytak, ami a minőség és a mennyiség romlásához vezettek.

Növényvédelmi szempontból a termesztési szezon nagyobbik része elsősorban a rovarkártevők számára alakult kedvezően, a májusi csapadékos hónap pedig a kórokozók járványszerű fellépését idézte elő.

A kelés utáni időszakban az elhúzódó vetéseken a csipkéző bogarak károsították a növények lombozatát nagyobb tömegben, helyenként védekezni is kellett a kártevő támadása miatt. A bimbózás és virágzás idejére a borsólevéltetű szárnyas egyedei rövid időn belül betelepedtek a vetésekbe és megkezdődött a levéltetű kolóniák kialakulása a pálhalevelek védelmében. Erre az időszakra tevődik a borsórozsda és a borsólisztharmat első telepeinek a kialakulása, amit kisebb mértékben a borsóperonoszpóra és az aszkohitás levél-és hüvelyfoltosság is követett. A bőséges májusi csapadék különösen a rozsdának és a peronoszpórának kedvezett, míg a szárazabb időszakban a lisztharmat fertőzött nagyobb mértékben.

A hüvelyek kötődésétől az akácmoly és a borsómoly folyamatos rajzása miatt több alkalommal is védekezni kellett, de a borsózsizsik peterakását is meg kellett akadályozni.

Bosólevéltetű fertőzés

A borsó lombzáródását követően a különböző bagolylepke fajok folyamatosan rakták le tojásaikat, a lárvák rágtak a leveleken. A bagolylepke kártételre a lombozat elszáradásáig folyamatosan kellett számítani.

Szójában csupán a szójaperonoszpóra kórokozója okozott gondot a kórokozók közül, kártevők esetében pedig a takácsatkák miatt kellett beavatkozni a levélhullás megelőzése érdekében. A szójában is időnként károkat okozó bogáncslepke 2019-ben is nagy tömegben rajzott, főként délről betelepülő egyedekkel, de most csupán szórványos tarrágásokról lehetett híreket hallani.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek