Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Augusztus első felének időjárását teljes mértékben az igazi nyár jellemezte. A zavartalan nyarat csak ritkán zavarták meg záporok, zivatarok, az ország nagy részén egyáltalán nem volt eső. Az utóbbi napokat jellemző hőség csak a hónap közepén szakadt meg. A meleg idő leglátványosabban a napraforgó érését gyorsította fel, gyakorlatilag mindenütt a citromérés állapotában vannak a növények. A kukorica túljutott a tejesérésen, már viaszosodnak a szemek. A jelenlegi időjárás most elsősorban a rovarkártevők terjedésének kedvez elsősorban.

A napraforgó egészségi állapota országszerte jónak mondható. Egészségügyi gond ott jelentkezik, ahol nem tartották be a 4-5 éves vetésváltást, amibe szigorúan bele kell számítani az őszi káposztarepcét is. A gazdák ezt időnként előszeretettel elfelejtik, és ezzel a hanyagsággal évekre elfertőzik a talajt a kórokozók szaporító képleteivel. Az ilyen szakmai hibák azonnal jelentkeznek, mihelyt nedvesebb periódusra vált az időjárás. Az ilyen szakmai bakik áldozata most néhány tábla, ahol a citroméréssel párhuzamosan jelentkezik a tő- szár- és tányérfertőző szklerotíniás fehérpenész vagy pedig a makrofominás szárkorhadás. Ez utóbbi kórokozónak nem szükséges csapadék sem, melegkedvelő faj lévén elsőként a sülevényes talajfoltokon jelenik meg. Itt már a deszikkálásra sincs szükség, anélkül is elszárad a növény, igaz utána az első szeles idő eltördeli a szárat.

A kukorica állományokban jelentős mértékű a kukoricamoly és a gyapottok bagolylepke fertőzés. Országrészenként nagyok ugyan az eltérések, de a jelentősebb termőterülettel rendelkező tájegységekben a legerősebb a kártétel. A kukoricamoly hernyói nem okoztak még ugyan szártörést, de a gyapottok bagolylepke hernyóinak rágása nyomán a csővégek néhány százalékán már penészes szemeket is lehet látni. Ez mindenképpen kedvezőtlen előjel a további fertőzés alakulását illetően. Kevés amerikai kukoricabogarat még most is lehet látni, de csökkenő aktivitásuk jelzi, hogy ez a szezon számukra már hamarosan lezárul. Feltehetően bőségesen raktak tojásokat a talajba, így a vetésváltás és a rovarölő szeres talajfertőtlenítés szerepe jövőre is előkelő helyen fog szerepelni a növényvédelmi technológiában.

A nyár hátralevő részében továbbra is fontos szerepe lesz a tarlók ápolásának, illetve a nehezen leküzdhető gyomnövények elleni tarlógyomirtásoknak. Már többször bebizonyosodott, hogy néhány gyomot igazi hatékonysággal csak a tarlón lehet gyéríteni. Sokszor ekkor sem tökéletes a hatékonyság, de mindenképpen eredményesebb, mint növényállományban védekezni ellenük.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

 

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek