Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Amit már elvitt a tavaszi időjárás, azt már a bőséges májusi csapadék sem hozza vissza, legalábbis ami a kalászos gabonákat és az őszi káposztarepcét illeti. A május a sokévi átlagot többszörösen meghaladó csapadékkal búcsúzott tőlünk. Hűvösebb volt ugyan, de a hónap végére visszatért a hőmérséklet is a normális kerékvágásba. A kórokozók és kártevők számára kedvező időjárásban növényvédelmi teendő bőségesen akad.

Az ország szinte mindegyik tájegységéből jelzik a gabona vörösrozsda újabb és újabb megjelenését és robbanásszerű terjedését. A kórokozó számára most minden kedvező feltétel adott, hiszen nedves-párás a kalászosok állománya, a hőmérséklet optimális a fertőzéshez. Különösen ott válhat veszélyessé a helyzet, ahol nem végezték el a virágzáskori állományvédelmet, mely nemcsak a kalászfuzáriózis ellen nyújt kellő védelmet, hanem a vörösrozsda és más kalászos gabona levélbetegségek ellen is. Ha valaki most védekezne, az már legfeljebb gátolni tudja a kórokozó további terjedését.

búza vörösrozsda fertőzés

Egyre több jelzés érkezik a napraforgó és kukorica kultúrákban erősödő mértékű drótféreg kártételről. A jelenség egyenes következménye a rovarölő szeres vetőmagcsávázás beszüntetésének. Több helyen olyan mértékű a kár, hogy ki kellett tárcsázni a vetéseket teljes egészében, vagy táblarészeket kellett újravetni. Az újravetés természetesen csak akkor eredményes, ha elvégzik vele együtt a talajfertőtlenítést is. A drótféreg problematikához társulhat a vetési bagolylepke lárvájának hasonló jellegű kártétele, ugyanis erőteljesen rajzik több bagolylepke faj lepkéje. A fajok közül a „mocskospajor” kifejezetten talajszinten károsító hernyó, a növények gyökérnyaki részének elrágásával tetemes kárt képes okozni. A lepke tojásait előszeretettel rakja gyomosodó táblákba, amiből mostanság bőségesen akad. A vontatottan fejlődő, sínylődő kukoricát alaposan vizsgáljuk át, mert könnyen meglepetés érhet bennünket. A fény-és feromomon csapdák egyre több kukoricamoly lepkét fognak, bár még nem ideális a kukorica fejlettsége a peterakáshoz. Kísérjük figyelemmel a kártevő rajzásának alakulását a védekezés ütemezése érdekében.

A javában virágzó borsó területeken már rajzik az akácmoly, illetve szórványosan a borsómoly is. A két kártevő a most fejlődő termést veszélyezteti. A két lepkefaj mellé a kedvező időjárási viszonyok miatt néhány napon belül társulni fog a borsólevéltetű is. A kártevő előszeretettel telepszik meg a virágzaton illetve a fejlődő borsó hüvelyeken. Erőteljes felszaporodásához most minden feltétel adott, hasonlóan a borsórozsda és a borsólisztharmat számára is. Az első tünetek megjelenésekor okvetlenül meg kell kezdeni a védekezést.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassák a www.magyarnovenyorvos.hu honlapot.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek