Ne tüzeljük el a jövőnket!
Az aratás közeledtével egyre-másra jelennek meg a biomassza erőművek ajánlatai a mezőgazdasági eredetű, lágyszárú növények szalmájának tüzelési célú felvásárlására. Statisztikai adatok szerint Magyarországon évente mintegy 5 millió tonna szalma képződik, melynek jelentős része az állattenyésztés felhasználásán túl az égető művekben köt ki. A mezőgazdasági termelők kényszerű gazdasági okokból sokszor választják ezt a fenntartható környezeti okokból legkevésbé helyes utat.
Sajnos a talajok romló egészségi állapotának egyik előidézője a természetes humusztartalom fokozatos csökkenése, még a legjobb állapotban levő mezőségi talajokon is. Ennek a hatásnak a legjobb és legegyszerűbb csökkentési lehetősége a földeken keletkező, közvetlenül nem hasznosítható melléktermékek, növény-és tarlómaradványok helyben történő felhasználása. A betakarítás után ápolatlanul, takaratlanul hagyott területek látványa avatott szakember szemében a sivatagi állapotokat idézi a tarlóhántott, szalmával védett tarlókhoz képest. A talajfelszín szalmával való takarása, annak kellőképpen való felszecskázása és részleges talajba dolgozása révén nagy mértékben elősegíti a megmaradt nedvesség megőrzését és a talajélet ismételt aktivizálódását. A tarlóápolás során a talaj kedvező biológiai állapotának fenntartásában kulcsszerepe van a talajszemcsék közé bekevert tarló- és szármaradványoknak. A szerves anyagok fokozatos mineralizációs és humifikációs átalakulása során humusszá alakulnak át. A keletkezett humuszanyagok alapvetően befolyásolják a talajok kedvező lazultságát, hő-és nedvességforgalmát, természetes tápanyagleadó képességét, egyszóval a talaj termékenységét. Számtalan kísérlet mutatta már be, hogy a szántóföldön hagyott, megfelelően kezelt gyökér- és szármaradványokkal mennyi makro-és mikro tápanyag marad vissza. Ezek figyelembe vételével költségek takaríthatók meg, feltéve, ha gondosan végezzük el növényi maradványok kezelését talajmunkáink során. A betakarító gépekkel biztosítani kell az apróra szecskázást, az egyenletes talajra terítést, valamint a részleges talajba keverést. Az aratást lehetőleg azonnal kövesse a tarlóhántás, mélysége lehetőleg ne haladja meg a 4-5 centimétert. Az a legkedvezőbb, ha a szármaradványok legalább fele takarja a talajt, mert így érvényesül legjobban a szigetelő hatás. A tarlóhántó eszköz nyomában zárjuk le a talajfelszínt, emiatt alatta folyamatosan nyirkos marad a talaj. A tartósan nyirkos talajban feléled a talajélet, gyorsan csírázásnak indulnak az elszóródott magvak és a talaj gyommagkészlete. Alapvető fontosságú a fokozatos ápolási mélység betartása, mert a mélyre kerülő magok elfekszenek, csak a későbbiekben, felszínre kerülésük után kezdenek csírázni, ami az utónövény termesztésénél fog árvakelési problémákat okozni. Nagy tömegű szerves anyag gyors lebontása átmeneti nitrogén hiányt teremthet a talajban, ezen segíthet a kis adagban kijuttatott nitrogén műtrágya valamint a cellulózbontást elősegítő valamely mikrobiológiai készítmény kijuttatása.
Gazdálkodjunk tehát okosan a rendelkezésünkre álló szerves anyag készletünkkel, ne hagyjuk veszendőbe menni, és főként ne a levegőbe engedni az erőművek kéményein át!
Dr. Aponyi Lajos
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara
.
