Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Felhívás a méhek védelmében


Felhívás a méhek védelmében

 

Tisztelettel felhívjuk minden növényvédelmi szakirányító figyelmét arra, hogy a napraforgó virágzásának idején a méhek csemegekukoricát, és esetleg más növényeket (kabakosokat, magnak vetett hagymát stb-t) is aktívan látogatják. Éppen ezért fontos, hogy maximálisan betartsuk a 43/2010 (IV.10.) rendelet 15.§-ában írtakat. Ennek megfelelően nemcsak arra kell figyelemmel lennünk, hogy a permetezett táblában milyen a kultúrnövények fenológiai állapota, hanem arra is, hogy a táblán belül található gyomok vagy a permetezett táblával szomszédos kultúrák virágoznak-e? Továbbá felhívjuk a figyelmet arra is, hogy a levéltetvek által kiválasztott mézharmat is rendkívül vonzó a házi méhek számára.

 

Csemegekukorcával határos paradicsom tábla

Felmerülhet kérdésként az is, hogy milyen szabályok érvényesek a virágzó, de a méhek számára közömbös kultúrák permetezése esetén? Ne feledjük, hogy pl. a paradicsom vagy a burgonya méhek számára ugyan nem vonzó, de a vadon élő beporzók némelyike látogatja őket, ez az oka annak, hogy az említett jogszabály nem különbözteti meg az egyes növényállományokat ebből a szempontból.

 

Katica lárva a levéltetvektől fertőzött csemegekukoricán

További érdekesség az is, hogy az intenzíven öntözött táblák növényeinek levélfelületeire ebben az aszályban úgy tekintenek a méhek, mint egy természetes itatórendszerre, éppen ez volt az oka annak, hogy néhány évvel ezelőtt pritamin paprika helytelen permetezését követően tapasztaltunk méhmérgezést…

 

Levéltetves csemegekukorica címer

Ne feledjük, hogy az elkésett és szakszerűtlenül végrehajtott védekezésekkel nemcsak a méheket, vagy a vadon élő beporzókat károsítjuk, de az időközben a táblára betelepült hasznos élő szervezetek (katica és fátyolka egyedek) létszámát is tönkre tehetjük…

Még valami, amiről nem tesz említést a fentebb idézett jogszabály. Megfigyeléseink szerint a méhekre nem jelölésköteles növényvédő szer kombinációk (és itt nem csupán az acetamiprid és tiakloprid hatóanyagoknak a tebukonazollal történő kombinációira gondolok), nagy hőségben 30C0 fölött történő alkalmazása is okozhat problémát a méhészetek számára. Ennek megfelelően kérünk minden érintettet, hogy ezt figyelemben tartva végezzék munkájukat.

 

Tóth Péter

Országos Magyar Méhészeti Egyesület

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek