Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Október első dekádjának kellemes őszi időjárását rövid időre egy átvonuló hidegfront szakította meg. A front hozott ugyan némi csapadékot, de ez a kevés eső nem enyhített a hetek óta tartó szárazságon. A szabadföldi zöldségfélék sikeres termesztéséhez így elengedhetetlen a folyamatos öntözés. A jelenlegi időjárási körülmények most inkább a még rajzó kártevőknek kedveznek, bár a gyümölcsfélék rovarkártevői már nem rajzanak.

A szabadföldi káposztafélék kártevői közül még most is intenzíven látogatják a növényeket a káposztalepkék és a lombszinten károsító bagolylepkék. Ezek a fajok elsősorban a növények lombozatán károsítanak, de a bagolylepke fajok az első vedlés után fénykerülővé válnak, és befurakodnak a káposzta, karfiol belsejébe, ahol a levélrágás mellett ürülékükkel szennyezik a termést. A rágás miatt rothadást előidéző  kórokozók jelennek meg a növényen. Az ilyen áru piacképtelenné válik ennek következtében. Az enyhülő meleg kedvezően hatott a molytetvek  szaporodására, így kedvenc tápnövényükön, a káposztaféléken újbóli károsításuk figyelhető meg. A levelek mozgatására nagy felhőben rebbennek fel. Szívogatásuk során az ürülékben sok a mézharmat, amin a korompenész rövid időn belül megtelepszik, így a liszteskével fertőzött növények is piacképtelenek.

 

káposzta bagolylepke kártétel

A még betakarítatlan gyümölcsféléken a monília tovább károsít, így a szüret sürgetővé vált. A moníliás termést lehetőség szerint gyűjtsük össze, hogy ne fertőzzön tovább. Ugyanígy járjunk el a lehullott lombbal, égetés helyett készítsünk belőle komposztot, mert kiváló tápanyagutánpótlás a növények számára. A közhiedelemmel ellentétben a diófa levele is komposztálható, különösen, ha más fajok levelével keverten használjuk.

Néhány helyen a selyemfényű puszpángmoly még jelenleg is rajzik, ezért még várhatóan károsítanak a hernyók is. Ennek a nemzedéknek a hernyói a tartós lehűlés kezdetéig táplálkoznak a bokrok belsejében, ezért kártétel észlelésekor védekezzünk a kártevő hernyók ellen.

Őszi idő ellenére néhány fogékony rózsafajtán rendkívül felerősödött a lisztharmat és a csillagrozsda fertőzés. A betegségek blokkolása érdekében kén és réztartalmú készítményekkel blokkoljuk a kórokozók további terjedését és áttelelését a leveleken. A lehullott beteg leveleket semmisítsük meg.

Folytassuk a pázsitra lehullott falevelek összegyűjtését, hogy ne gátolja a fű növekedését. Ha a pázsitban sok elhalt fűszálat látunk, gyepszellőztetővel járjuk át a pázsitot, mert így levegőssé válik a pázsit.

Részletes növényvédelmi információért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu honlapra.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek