Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Október első dekádjában folytatódott az évszaknál kissé melegebb, de száraz időjárás. melyet a dekád végén egy hidegfront szakított meg, némi csapadékkal. A talaj nedvességtartalma alig változott, így az őszi kalászosok poros talajba kerülnek, emiatt vontatott kelés várható.

Az őszi káposztarepce vetések zöme 2-4 valódi leveles fejlettségű, de az augusztus végén elvetett állományok már ennél is erősebbek. A bolhakárosítás már kevésbé viseli meg a növényeket, de az idősebb leveleken még jól látható, hogy milyen erős volt a fertőzési nyomás, melyet csak intenzív védekezéssel lehetett elhárítani. A repcedarázs kártétel azonban most is indokolja a védelmet, mert a különböző fejlettségű (L1-L3) álhernyók folyamatosan táplálkoznak a növényen. A peronoszpóra tünetei alig erősödtek a korábbi időszakhoz képest, de a levéltetű kolóniák a növények 50 %-án most is szívogatnak. Az egész országra kiterjedő veszélyt jelentenek a mezei pockok. A folyamatos betelepedés most leginkább a repce állományokat és a kelőfélben levő őszi kalászos gabona vetéseket veszélyezteti amellett, hogy az évelő pillangósokban már eddig is tetemes károkat okoztak. A károsítás és a gradáció veszélye folyamatosan fennáll, mert a korábbi és jelenlegi száraz időjárás különösen kedvező a mezei pocok populáció további erősödéséhez és terjedéséhez. A mezei pocok ilyen mértékű jelenléte mellett az Alföld déli tájegységeiben látványosan megjelentek a güzüegerek táplálék halmai, melyeket télire gyűjtenek össze, persze mindez eltörpül a mezei pocok okozta károk mellett.

 

mezei pocok kártétel

Az őszi kalászosok közül az árpa vetések egy része már kikelt vagy sorol, a búzát most vetik. Az árvakeléseken látható szeptóriás, pirenofórás és vörösrozsda tünetek még nem terjedtek át a vetésekre, de folyamatos fertőzési forrást jelentenek rájuk. A jelenlegi időjárás ugyan nem kedvez az átfertőződéshez, de csapadékosabb körülmények esetén valóssá válhat a veszély. Az árvakeléseken tenyésző fűféle-és gabona levéltetű kolóniáknak eddig kedvező körülmények miatt az őszi árpa vetéseken rövid időn belül megkezdődik a szárnyas levéltetű alakok és a kabócák áttelepedése. A levéltetű és kabóca populáció nagy része egyúttal vírushordozó is, így a korai vetések átfertőződésének nagy az esélye. Már most érdemes kihelyezni a vetések szegélyébe a betelepedés kezdetét jelző ragacsos fogólapokat.

A kukorica aratása jól halad, az időjárás nem kedvez a fuzáriumos csőpenész fertőzés jelenleg is csekély erősödésének. A gyapottok bagolylepke hernyók károsítását más, jobb táplálékforrást biztosító növényeken (paprika, paradicsom, muskátli) lehet megfigyelni.

Részletes növényvédelmi előrejelzést találnak a www.magyarnovenyorvos.hu oldalon.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek