Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Szeptember első hetére az időjárás későnyári arcát mutatja. Rövidülnek a nappalok, a maximum hőmérséklet általában 23-25 C0 körül alakul, éjszakánként időnként 10 C0 közelébe is csökken a hőmérséklet. Az elmúlt héten csak szórványosan esett kevés eső, az is inkább a nyugati-és északkeleti országrészben. A levegő relatív páratartalma magas, reggelenként erős a harmatképződés. Majd minden gyümölcs-és zöldségféle szedhető, ezért a még támadó betegségek és kártevők elleni védekezést csak az alkalmazott növényvédő szerek élelmezés egészségügyi várakozási idejének szigorú betartása mellett lehet végrehajtani.

Az almafajták színeződését most elősegíti a magas páratartalom és a harmatképződés, de egyúttal kedvez a varasodás és a lisztharmat terjedésének is, bár az alacsonyabb hőmérséklet ezt a fertőzési folyamatot lelassítja. A moníliás gyümölcsfertőzés az almatermésűeken, de más gyümölcsféléken (szilva, birs, őszibarack) is károsítja a termést, ezért amennyiben a szüret ideje engedi, védekezzenek. Olyan készítményt válasszanak, mely egyúttal a tárolási betegségek terjedését is gátolja. A bőségesebb csapadék hatására az idén nagyobbra nőtt az alma termése. Néhány fajtán már most jelentkezik a kalcium hiány. Még a szüret kezdetéig adagolható levéltrágyaként a foltosodás csökkentése érdekében. Az almamoly és a levélaknázó molyok már nem repülnek a feromon csapdákba, de a korábban kikelt hernyók még károsítanak, ezért folytatódik a gyümölcshullás is.

 

meggy blumeriellás fa

Csonthéjas gyümölcsféléink közül a védekezést nélkülöző meggy és cseresznye ültetvényekben helyenként 100 %-os levélhullás figyelhető meg a sztigminás-és blumeriellás levélfoltosodás fertőzés következtében. Emiatt erőteljesen lecsökken a jövő évi termést biztosító rügyképződés. A még kevésbé fertőzött fákon kontakt készítményekkel védekezzünk a lombhullás mérséklése érdekében. A keleti gyümölcsmoly rajzása minimálisra csökkent, most elsősorban a birs termését veszélyezteti.

A diófajták némelyike már érésközeli állapotban van. A nyugati dióburok fúrólégy továbbra is aktívan repül, a kikelt lárvák pedig károsítanak a termésburok alatt. A fertőzés jelenleg a termés 25-50 %-át érinti. A baktériumos fertőzéssel együtt ez okozza, hogy a fák alatt sok a megfeketedett termés. Ezek gyors eltávolítása megakadályozza a kártevő talajba vonulását és csökkenti a jövő évi fertőzést.

A szőlő ültetvényekben a csapdák már csak az amerikai szőlőkabóca néhány példányát fogják, viszont nőtt az aranyszínű sárgaság fitoplazma fertőzésre utaló beteg tőkék száma, ezek mielőbbi eltávolítása mérsékeli a betegség terjedését. A szőlőperonoszpóra terjedése lelassult, és a fiatal hajtásokat érinti, a lisztharmat fertőzés a hőmérséklet csökkenése miatt stagnál. Amíg száraz marad az időjárás, hasonlóan alakul a szürkerothadás fertőzés is.

Részletes növényvédelmi előrejelzést találnak a www.magyarnovenyorvos.hu internetes oldalon.

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek