Üdvözöljük
a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara honlapján!

Növényvédelmi előrejelzés

 

Május első napjaiban egy markáns csapadékzóna közelítette meg a kárpát medencét délnyugati irányból. A front nem okozott jelentős lehűlést, csapadékot elsősorban a Dunántúlra és az ország középső területeire hozott. Mennyisége csak a talaj legfelső rétegét áztatta át, viszont több betegség terjedését segítette elő.

Még mindig kedvez az időjárás a csonthéjasok moníliás virág-és hajtásfertőzésének, valamint az őszibarack tafrinás levélfodrosodásának. A folyamat már a mandula és a kajszi virágzásával kezdődött, de még most is, a cseresznye és a meggy elvirágzása idején is igen kedvezőek a feltételek a járványos terjedéshez. Még rendszeres védelem mellett is alig találni tünetmentes gyümölcsfát, a kajszi és a meggy szinte 100 %-a beteg valamilyen mértékben. Ennél is látványosabb az őszibarack félék levélfodrosodása, a fertőzött levelek már kifejlődtek, a szivárvány minden színében „pompáznak” a fákon, hamarosan megkezdődik a hólyagos, beteg levelek elszáradása és lehullása. Ezen kedvező körülmények között lehetséges, hogy a fiatal termések egy részén is megjelenik majd a tafrinás levélfodrosodás okozta tünet. A változékony időjárás mellett a csonthéjas rovarkártevők közül nagyobb létszámban csupán a keleti gyümölcsmoly és a szilvamoly rajzik. Kajszi hajtásokon megjelentek ugyan a kezdeti levéltetű kolóniák, de tömeges kártételről még korai beszélni, jelentősebb felmelegedés esetén azonban gyorsan bekövetkezhet, akárcsak a többi csonthéjas esetében.

Almásokban és körtésekben kedveznek az időjárási körülmények a varasodás fertőzés terjedéséhez. Folyamatos az aszkospóra szóródás, a hosszabb ideig tartó nedvességborítás miatt maximális az inkubáció veszélye. Már megkezdődött a lisztharmat fertőzés terjedése az áttelelt primer tünetekről, de az intenzív folytatódáshoz melegebb időjárás kellene, akárcsak a baktériumos tűzelhalás fellépéséhez is. A növények fogékony fenológiai fázisban vannak, a nedvességborítás is elegendő lenne, de a kórokozónak még alacsony ez a hőmérséklet. Mérsékelten, de terjed a körtebolha fertőzés és szaporodnak a levéltetvek, ugyanakkor látványosan terjed a körte gubacsatka néhány érzékeny fajtán. A leveleken pirosló foltok jelentek meg és a hajtáscsúcs torzulása figyelhető meg. Az almamoly most még mérsékelten repül a feromon csapdákba, jelentősebb rajzás a későbbiekben várható.

 

körte gubacsatka

A szőlő ültetvényekben az érzékeny fajták hajtásain gócszerűen megjelentek a szőlő levélatka és a nemezes gubacsatka tünetei, szemlézés alapján döntsünk a védekezés szükségességéről. A tarka szőlőmoly rajzása országszerte mindenütt tart, de a fogott lepkék létszáma egyelőre alacsony a feromon csapdákban.

Részletes növényvédelmi előrejelzést olvashatnak a www.magyarnovenyorvos.hu internetes oldalon.

 

Dr. Aponyi Lajos

Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara

Sajtó megjelenések

.

Média megjelenések

Partner szervezetek